Paralimpia, Magyarország: tagfelvételi kérelem a MOB-ba

Szerző: MTILétrehozva: 2008. november 29. 16:04
A Magyar Paralimpiai Bizottság (MPB) közgyűlése elfogadta azt a javaslatot, melynek értelmében a szervezet kéri tagfelvételét a Magyar Olimpiai Bizottságba (MOB).


Gömöri Zsolt, az MPB tisztségében további négy évre megerősített elnöke a tanácskozást követő sajtótájékoztatón elmondta, hogy az MPB ezzel is szeretné kinyilvánítani elkötelezettségét az olimpiai mozgalom iránt.

 

Az elnöki posztra egyedül pályázó sportvezető bejelentette, hogy a tisztújító közgyűlésen Szekeres Pált, minden idők legeredményesebb magyar paralimpikonját, az épek tőrválogatottjának élére pénteken kinevezett szakvezetőt választották meg alelnöknek.

 

A december 15-i hatállyal távozó Hajdú Brigitta főtitkár posztjának betöltésére pályázatot írnak ki.

 

A közgyűlés elfogadta az alapszabály módosítására tett javaslatokat, a jövő évi költségvetést és a pekingi paralimpiáról szóló beszámolót.

 

A tanácskozáson részt vett Bánki Erik, az Országgyűlés sport- és turisztikai bizottságának elnöke, Török Ottó, az Önkormányzati Minisztérium sportszakállamtitkára és Sárközy Tamás, a Nemzeti Sporttanács elnöke.

 

„Az állami és sportirányítás részéről eddig soha nem mutatkozott ekkora érdeklődés az MPB közgyűlése iránt” - mondta Gömöri.

 

 

 

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu