Mentek a sittre! Így jár az, aki csal!

Létrehozva: 2011. november 3. 12:53
Fél évtől két év nyolc hónapig terjedő szabadságvesztést szabtak ki a pakisztáni krikett bundabotrányban érintett négy férfira a csütörtöki londoni tárgyaláson.


A legsúlyosabb ítéletet a főszervezőre, a sportolókat képviselő ügynökként tevékenykedő Mazsar Madzsídra szabták ki, de nem úszta meg sokkal olcsóbban a pakisztáni válogatott kapitánya, a másik fő felelős, Salman Butt sem, őt 2 év 6 hónapra küldtek börtönbe.

A két másik érintett és lényegében az utasításokat a pályán végrehajtó duóra, a 28 éves Mohammad Aszif egy év, míg az alig 19 esztendős Mohammad Amir fél évvel megúszta.

A korrupcióval vádolt négyes egy tavaly augusztusi Anglia elleni nemzetközi egynapos mérkőzésen bundázott. Lebukásukat az azóta már megszűnt News of the World egyik újságírója okozta, aki filmre vette, amint Madzsíd elmondja, hogy pénzért képes rávenni a pakisztáni válogatott játékosokat mérkőzések elcsalására. A titkos felvételen az is látszik, amint az ügynök elfogad 150 ezer fontot a zsurnalisztától egy újabb bundázás „díjaként".

A Southwark bíróságon elhangzott indoklásban az elítéltek súlyos kárt okoztak a krikett hírének és megítélésének, egyben a sportág belső integritását is veszélybe sodorták.

A határozatok nem jogerősek, az érintettek fellebbezést fontolgatnak.

A három profi játékost korábban a nemzetközi szövetség öt évre eltiltotta minden a Nemzetközi Krikett Tanács (ICC) által szervezett mérkőzéstől.

Címkék: bundakrikett
 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu