Magyar bronzérem a Körcsarnokban

Szerző: shLétrehozva: 2009. február 14. 18:05
Ungvári Attila bronzérmet szerzett a budapesti Körcsarnokban rendezett cselgáncs Hungária-kupa szombati nyitónapján. A további magyar indulók közül szinte mindenkinek a második kör jelentette a végállomást.


Ungvári, a „Karvaly” a 73 kg-os súlycsoportban lengyel, kínai és francia ellenfelet legyőzve jutott a legjobb nyolc közé, majd a bronzcsatában norvég ellenfelét verte ipponnal.

A 60 kg-osoknál Burján László és Mayer Tibor második meccsén kapott ki, míg Huszár Erika és Tuskán Zsolt már korábban búcsúzott.

66 kg-ban Zámbori Bence és Gorjanácz Zsolt nem nyert egyetlen meccset sem, míg a Ungvári Zoltán szintén a második körben kapott ki. Kovács Márton hiába kezdett erőnyerőként később, nem sok babér termett számára.

A már említett Ungvári Attila mellett Urbancsok Tamás, Skapinyecz Dávid és Stadler András indult el 73 kg-ban. Az első kettő már bemutatkozásán elbukott, míg Stadler ment egy kört, ám a nyolc közé ő sem került.

Az új szabályok értelmében a vigaszágon már csak a negyeddöntőben búcsúzó dzsúdósok mérkőzhettek, így a kiesett versenyzők számára véget ért a Világkupa-sorozatba tartozó viadal.

Vasárnap tizenhat magyar versenyző áll tatamira, négy súlycsoportban. 

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu