Az amerikai versenyző vezeti a lesiklás mezőnyét, ám szuper-G-ben csak az ötödik helyen áll. Ahogy azt megszokhattuk, önbizalomból az amerikaiaknál nincs hiány, Vonn saját elmondása szerint öt aranyéremért jött Franciaországba, és hogy mennyire nem a levegőbe beszélt, bizonyítja, hogy szépen versenyezve a hazaiak meglepetésemberét, Marie Marchand-Arvier-t is megelőzve nyert aranyérmet.
Vonn a két évvel ezelőtti svédországi világbajnokságon, Arében két ezüstöt szerzett, a világbajnoki arany eddig hiányzott kollekciójából. Ötkarikás viadalról sincs még a legfényesebb medáliából, ám formáját elnézve csak az idő választja el ettől. Lévén már csak egy év választ el minket a 2010-es vancouveri téli olimpiától, nem sokat kell már várnia.
A verseny egyetlen futamból állt, s a nagy tétnek megfelelően alaposan megtizedelődött a mezőny. A pályát amúgy sem különösebben kedvelték meg a versenyzők a különböző Világkupa-futamokon, így nem meglepő, hogy 56 indulóból csupán 39-en értek célba.
A kiesők között olyan klasszis versenyzőket találunk, mint az amerikai Julia Mancuso, aki első Világkupa-diadalát éppen Val d’Iséreben aratta 2006-ban, vagy a szlalom olimpiai bajnoka, a svédek klasszisa, Anja Pärson és Renate Götschl, az osztrákok olimpiai érmes klasszisa célba sem ért.
Nem ment a verseny a szuper-G világranglista első néhány helyezettjének sem. A szakági Világkupában közel negyven ponttal vezető olasz Nadia Fanchini több apró hibát is vétett, így a vert mezőnyben végzett, akárcsak a második helyen álló svéd Jessica Lindell-Vikarby és a svájci Fabienne Suiter (9., 12. ill. 11. hely).
Hiába állt rajthoz számos induló, a futam érdemi része az első huszonkét versenyzővel befejeződött, utánuk már csak „kisebb nevek” síeltek, köztük az egyetlen magyar, Berecz Anna. A mindössze 20 esztendős lány, a magyar sísport nagy ígérete szépen ment és tisztes versenyzéssel végül a 35. helyen ért célba.
| 1. Lindsey Vonn (amerikai) | 1:20:73 |
| 2. Marie Marchand-Arvier (francia) | 1:21:07 |
| 3. Andrea Fischbacher (osztrák) | 1:21:13 |
| …35. Berecz Anna | 1:34:58 |
