Klicsko túl erős volt David Haye-nek

Szerző: shLétrehozva: 2011. július 3. 10:50
VIDEÓ! Vlagyimir Klicsko egyhangú pontozással legyőzte David Haye-t a hamburgi nehézsúlyú ökölvívó szuperrangadón, így sikerült neki a címegyesítés, a WBO az IBF, az IBO mellett immár ő a WBA bajnoka is. A nagyszájú brit a közönség megbotránkoztatására több mint 10 perccel eltolta ringbe érkezését, majd a bevonulása során néhány őt lökdöső nézővel is meggyűlt a baja. A vége vereség lett, de volt pontos magyarázata a kudarcra.


 

Az ukrán volt az ütközet előzetes esélyese kezdett jobban, sarokba szorítva ellenfelét, aki a földre esett egy kisebb lökés után, de kiütésről szó sem lehetett. A szigetországi válasza nem maradt el, a harmadik menetben egy jobbosa betalált, ami kicsit megingatta Klicskót, de nem tudott bevinni egy újabb hasonló erejű ütést, hiába próbált meg mindent.

Az előny továbbra a saját német közönsége előtt harcoló 110 kilós óriásnál volt, aki egyre csak ment előre, miközben magabiztosan védekezett, és egyre inkább háttérbe szorította a keveset ütő riválisát. Az ötödik felvonásban bevitt egy kemény jobbost, igaz egy suhintás után már egypontos büntetést kapott, miután Haye-t a földre lökte.

A britet egyre inkább zavarta, hogy képtelen volt egy kombinációval betalálni és egyre többet kockáztatott, tudván, csak egy kiütés lehet elegendő a győzelemhez, mert eközben Klicsko sorra talált, de az igazán végzetes találatot nem tudta bevinni. A 11. menetben Haye elcsúszva megint a földre került, de ekkor a bíró már számolni kezdett rá.

Reuters
Immár Vitalij (balra) és Vlagyimir kezében az összes nehézsúlyú világbajnoki öv Fotó: Reuters

Végül az ukrán könnyedén lehozva az utolsó felvonást egyhangú pontozással, 117-109, 118-108 és 116-110 arányban hajtotta végre a címegyesítést, igaz, az általa ígért 50. kiütés elmaradt. Mérlege ezzel 56-3-ra javult 49 kiütés mellett, míg 15 kilóval könnyebb riválisa 27 mérkőzésen 25 győzelem 23 KO-val.

„Nagyjából három hete eltörtem a kislábujjamat – magyarázkodott a vesztes, felállva a sajtótájtékoztatón az asztalra, mutatva a sérülést. – Eddig ezt senki sem tudta. Hiányzott belőlem az átütőerő, arról a lábamról nem tudtam támadást indítani és bevinni a nagy ütést". Szakértők szerint mindez csak kifogás volt, inkább taktikáját rontotta el.

„Nagyon szerettem volna 50. KO-mat jegyezni – nyitott a 35 éves fiatalabbiak Klicsko fivér. – Még mindig nem tudom elfogadni a mérkőzés előtti viselkedését, de nem számít mert az összecsapást magáért beszélt. A győztes végül felajánlotta az újrajátszás lehetőségét, de könnyen lehet, hogy David Haye még az idén visszavonul a vereség után.

A mérkőzés összefoglalója

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu