Japán győzelem a kaposvári Nagydíj végén

Szerző: shLétrehozva: 2008. október 11. 18:34
Japán győzelemmel ért véget a Nagydíj a díjlovagló Világkupa magyarországi fordulójában. A kaposvári Lovas Akadémián négy olyan sportoló is a négyszögbe lovagolt, aki részt vett az idei nyári ötkarikás játékokon. Az elit mezőny egyetlen magyar tagja, Dallos Zsófia a tizedik helyen zárta a számot.


Szombaton újabb három versenyszámmal folytatódott a kaposvári Lovas Akadémián a díjlovagló Világkupa-sorozat magyarországi fordulója. A junior egyéni feladatot a nyitó napi csapatfeladathoz hasonlóan a spanyol Morgan Barbancon nyerte, a Világkupa kis és nagy körében pedig ezúttal is színvonalas produkciókat láthatott a közönség.

 

Az Intermediaire I. gyakorlatot tizenhatan lovagolták le. Az olimpiai bajnok Heike Kemmer esélyeshez méltóan versenyzett, és biztosan szerezte meg az első helyet Actuado nyergében, honfitársa, a német Wadenspanner és a kanadai Strasser előtt. Legjobb magyarként Kafka Zsófia a hatodik helyet érdemelte ki.

 

A nap legnehezebb gyakorlata a Nagydíj volt, és a tizennégy fős mezőnyben négy olyan díjlovas is szerencsét próbált, aki ott volt az idei olimpián. Heike Kemmer második számú lovával, Royal Rubinnal a középmezőnyben végzett, csakúgy, mint az osztrák Victoria Max-Theruer.

 

A lengyel és a japán induló viszont alaposan kitett magéért: Hiroshi Hoketsu Whisper 115 nyergében nagyszerű ugrásváltásokat mutatott be, és a remek gyakorlat végül első helyet ért. A lengyel Michal Rapcewicz, aki az összetett pontversenyben is előkelő helyen áll ebben az évben, a második helyen zárt.

 

A Közép-európai Liga éllovasa, Dallos Zsófia - a mezőny egyetlen magyar indulója - ezúttal sok apró hibát vétett, így csak a tizedik helyen végzett.

 

Vasárnap már a zenés gyakorlatoké lesz a főszerep: délelőtt a kis kör döntője, délután pedig a Nagydíj-kűr szerepel a programban. Ez utóbbi versenyszám legjobbjai már Világkupa-pontokat is kapnak.

Díjlovagló Világkupa, Kaposvár, Lovas Akadémia. Az 2. nap eredményei:
Intermediaire I. feladat (16):
  • 1. Heike Kemmer (német) Actuado 68,583
  • 2. Max Wadenspanner (német) Cay 67,083
  • 3. Evi Strasser (kanadai) Action Tyme 67
  • ... 6. Kafka Zsófia (magyar) Golden Eye 64,75
Nagydíj (14):
  • 1. Hiroshi Hoketsu (japán) Whisper 115 71,25
  • 2. Michal Rapcewicz (lengyel) Randon 67,792
  • 3. Christian Schumach (osztrák) Auheims Da Vinci 38 67,417
  • ... 10. Dallos Zsófia (magyar) Druppy 62,208
 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu