Hosszú és Berki az év sportolója

Szerző: SH, MTILétrehozva: 2014. december 18. 23:02
A tavalyi év után ismét Hosszú Katinka érdemelte ki az év legjobb női sportolója címet azután, hogy a FINA az év női úszójának megválasztotta. Az év férfi sportolója a lólengésben idén harmadszor világbajnok Berki Krisztián lett a magyar sportújságírók szavazatai alapján.


A 25 éves Hosszú Katinka - aki tavaly is győzött a voksoláson - az idén 200 és 400 méter vegyesen, valamint 100 méter háton Európa-bajnok volt, a rövidpályás világkupa-sorozatban pedig 69 érmet - közte 51 aranyat - nyert, és az összetett pontversenyben is diadalmaskodott.

Mögötte - a múlt évhez hasonlóan - a kajakos Kozák Danuta végzett, aki vb-aranyat nyert K-1 500 méteren, Eb-győztes volt K-1 200 és 500 méteren valamint világ- és Európa-bajnok a női négyes tagjaként. A harmadik helyen az idei, szocsi téli olimpián lesiklásban hetedik - ezzel a magyar alpesi sísport eddigi legjobb ötkarikás eredményét elérő - Miklós Edit végzett, aki külföldi versenye miatt nem volt jelen a díjátadón.

Berki Krisztián - aki vb-címe mellett Európa-bajnoki ezüstöt is nyert ebben az évben - 2010 és 2011 után harmadszor győzött a voksoláson.

Az Újpest 29 éves tornásza mögött Bácsi Péter világ- és Európa-bajnok birkózó végzett a második, Pars Krisztián Eb-győztes kalapácsvető pedig a harmadik helyen.

A címét megvédve Bajnokok Ligája-győztes Győri ETO női kézilabdacsapata első alkalommal érdemelte ki az év csapata címet.

Az edzők versenyében Hosszú Katinka férje és trénere, Shane Tusup meggyőző pontkülönbséggel előzte meg a Győrt BL-diadalra vezető, spanyol Ambros Martint. 

A kajak-kenu válogatottal sikert sikerre halmozó Storcz Botond másodszor érdemelte ki a legjobb magyar szövetségi kapitánynak járó elismerést, először 2011-ben győzött, az elmúlt két évben második volt.

Az Év férfi sportolója választás dobogósai:
1. Berki Krisztián 1563 pont
2. Bácsi Péter 1397
3. Pars Krisztián 405

Az Év női sportolója választás dobogósai:
1. Hosszú Katinka 1741 pont
2. Kozák Danuta 1169
3. Miklós Edit 615

Az Év csapata választás dobogósai:
1. Győri Audi ETO KC 1509 pont
2. Férfi öttusaválogatott 650
3. Női kajaknégyes 571

Az Év edzője választás dobogósai:
1. Shane Tusup, úszás 1021 pont
2. Ambros Martin, kézilabda 873
3. Kovács István, torna 694

Az Év szövetségi kapitánya választás dobogósai:
1. Storcz Botond, kajak-kenu 1122 pont
2. Benedek Tibor, férfi vízilabda 951
3. Kiss László, úszás 756

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu