Hivatalos: Semenya nő, versenyezhet

Szerző: shLétrehozva: 2010. július 6. 21:12
Tizenegy hónapos huzavona után kedden megadta az engedélyt a versenyzésre a Nemzetközi Atlétikai Szövetség Caster Semenyának, a női 800 méter szabadtéri világbajnokának!


"Az IAAF elfogadja a kijelölt orvosi testület állásfoglalását és azonnal hatállyal engedélyt ad a versenyzésre. Itt kell megjegyeznünk, hogy az eset orvosi háttere szigorúan bizalmas, a továbbiakban az IAAF lezártnak tekinti az ügyet."

A fiatal középtávfutó a tavalyi vb óta nem indulhatott egyetlen viadalon  sem, mert férfias külseje és mély hangja miatt felmerült a gyanú, hogy  esetleg hermafrodita, így a nemzetközi szövetség 2009. augusztus 19-én  elvégeztette a nemi vizsgálatot. A vizsgálat elvégzése ellenére az IAAF  egészen mostanáig nem tudott dönteni az ügyben, s nem engedte futni  Semenyát, így egyre nagyobb botrány kerekedett az esetből. 

A rejtélyes esetről kevés háttérinformációt közölt a nemzetközi szövetség, olyan pletykák is felvetődtek, melyek szerint nem is a nemiségi vizsgálat miatt nyúlt ennyire hosszúra a procedúra, hanem azért, mert hormonkezelésen vett részt a futónő, hogy megfeleljen az IAAF vonatkozó előírásainak...

A dél-afrikai atléta tavaly a berlini vb előtt mindössze három héttel, a semmiből tűnt fel, s a német fővárosban egészen kiváló, 1:56.72 perces idővel nyerte meg a női 800-at. Dél-afrikai hírek szerint a 11 hónapos kihagyás alaposan rányomta a bélyegét formájára, most éppen hogy két perc alatt futja a nyolcszázat.
 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu