Gyurta Dani, az edzők álma

Szerző: MTILétrehozva: 2013. augusztus 5. 10:43
Minden idők egyik legsikeresebb vizes világbajnokságát zárta a magyar úszócsapat a katalán fővárosban vasárnap, ahol a versenyzők összesen öt érmet - három aranyat, egy ezüstöt és egy bronzot - szereztek, emellett hét országos csúcsot, s egy Európa-rekordot is felállítottak, továbbá több értékes döntős helyezést is kiérdemeltek.


 

"Az 1992-es itteni olimpia a maga öt magyar első helyével, vagy az első, 2003-as barcelonai úszóvilágbajnokság, amikor egy arannyal, négy ezüsttel és egy bronzzal gazdagodtunk, nagyszerű emlékeket ébresztenek bennem, annyira sikeresek voltak számunkra. És most itt az újabb kiemelkedő állomás" - mondta Kiss László, a válogatott szövetségi kapitánya, aki külön is méltatta a három medálszerzőt.

"Előzetesen a 2011-es sanghaji vb eredményeinek, az ottani négyérmes mérlegünknek a túlszárnyalását vártam az idei világbajnokságtól, és hogy ez sikerült, az Hosszú Katinka, Gyurta Dani és Cseh Laci érdeme" - értékelt Kiss László, aki nem pusztán udvariasságból kezdte a Vasas úszónőjével a dicséretet.

"Katinka egészen kiemelkedőt nyújtott a két vegyesúszó aranyával és a 200-as pillangón nyert bronzával. Fanatikusan, keményen, odaadással dolgozott, s meglett fáradozásának a gyümölcse. Csodaszámba megy, ahogyan a legnehezebb edzéseket is elvégezte" - fogalmazott a kapitány.

A magyar úszósport első háromszoros női világbajnokához hasonlóan a szakember nagy elismeréssel beszélt Gyurta Dánielről is, aki az olimpiai arany mellett most Barcelonában ért el szintén egyedülálló sorozatot azzal, hogy a 200 méteres mellúszásban 2009 és 2011 után harmadszor is vb-győztes lett, ezúttal Európa-csúccsal.

"Dani valóságos edzői álom, aki önállóságával, magabiztosságával, hihetetlen sportolói intelligenciájával valódi mintakép. Mindig tudja, miként, hogyan kell versenyezni, fejben ott lenni, igazi nagy úszóegyéniség" - mondta az Újpesti TE versenyzőjéről.

A kapitány kiemelte Cseh László sportolói nagyságát is, aki barcelonai fő száma, a gyengébbre sikerült 200 m vegyes után is meg tudott újulni. "Országos csúcsokkal nemcsak eljutott a 100 pillangó döntőjéig, de ott világbajnoki másodikként végzett, minden elismerésem az övé" - így a kapitány, aki különösen dicséretre méltónak nevezte azt a tényt, hogy a Kőbánya SC klasszis úszója 11 éve minden világversenyéről hoz érmet.

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu