Egy nap alatt négy érem Londonban!

Szerző: SH, MTILétrehozva: 2012. szeptember 4. 21:45
Vívóink három éremmel örvendeztettek meg minket, az úszó Sors Tamás pedig korábbi aranya mellé egy ezüstöt is begyűjtött. Ezzel nem csak aranyban, hanem éremben is túlszárnyaltuk a pekingi teljesítményt.


A múlt csütörtökön 100 méter pillangón aranyérmes Sors Tamás - aki 400 méter gyorson Pekingben bronzérmet nyert - 4:24.34 perces eredménnyel, a hetedik idővel került a fináléba, így ott az egyes pályát kapta. A délelőtti előfutam után még arról beszélt, hogy jól érezte magát a vízben, de nagyon erős a mezőny, ezért a döntő előtt azt a célt tűzte ki maga elé, hogy ne legyen utolsó.

Az első 200-on még nem volt ott a legjobb négyben, az utolsó 50 méterre azonban már harmadikként fordult. A záróhosszon aztán elképesztő tempóban úszva 4:17.95 perces idővel ért célba, csaknem hét másodperccel lemaradva a 4:10.88-as világcsúccsal győztes ausztrál Brendan Hall mögött.

Vívóink brillíroztak a paralimpia keddi versenynapján. A 37 éves Dani Gyöngyi a B kategóriában - azaz a felállni képtelen vívók mezőnyében - csak a fináléban kapott ki 15-10-re a kínai Jao Fangtól (Yao Fang).

"Aranyéremért jöttem, de ez az ezüst is szépen csillog" - mondta a döntő után az UTE sportolója. Hozzátette: "Ez a negyedik paralimpiai ezüstérmem, de a kedvenc ékszerem az arany. A holnapi párbajtőrben vagy a pénteki párbajtőr csapatban talán az is összejön."

A kaposvári születésű vívó a korábbi ezüstjeit a 2004-es athéni játékokon nyerte tőr egyéniben, illetve tőr- és párbajtőr csapatban.

A nők A kategóriájában - a felállni képes versenyzők között - a 33 éves Krajnyák Zsuzsa a harmadik helyért vívott mérkőzésen végig vezetve, magabiztosan, 15-4-re győzte le a nála öt évvel idősebb Juhász Veronikát az ExCeL sportközpont csarnokában - számos magyar szurkoló buzdítása közepette.

"Boldog vagyok és fáradt, de holnap már következik a párbajtőr, úgyhogy összeszedem magam" - nyilatkozta Krajnyák, az UTE sportolója. "A felkészülés végén egy sérülés zavart kicsit. Itt a világ legjobb 12 vívója szerepelt, az ágamra pedig csak korábbi aranyérmesek kerültek, nehéz volt. A hongkongival, aki megvert az elődöntőben, mindig ott vagyunk a végjátékban. Nem tudom, ma mi döntött az ő javára. A bronzmeccsen Vera is nagyon jól teljesített, remekül helytállt."

Krajnyák két ezüstje mellé negyedik paralimpiai bronzérmét szerezte: előbbieket tőr- és párbajtőrcsapatban a 2004-es athéni játékokon, utóbbiak közül az első hármat pedig tőrben (2000 Sydney) és párbajtőrben (2000 Sydney, 2004 Athén) nyerte.

Az erdélyi születésű, paralimpiai újonc Osváth Richárd - aki ugyancsak az A kategóriában szerepelt - a francia Damien Tokatliant verte 15-7-re.

A magyarok a hét éremmel (2-2-3) már túlszárnyalták a pekingi eredményt, 2008-ban ugyanis egy arannyal és öt bronzzal zártak.

Címkék: paralimpia
 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu