Bárdosit két évre eltiltották

Szerző: shLétrehozva: 2009. november 13. 19:27
Két évre eltiltotta a szumószövetség Bárdosi Sándort, ezzel lényegében ők is kimondták, hogy nyáron doppingolt. Bárdosi Tajvanon, a Világjátékokon nyert aranyérmet, utána találtak vízhajtót a szervezetében. Azt állítja, nem doppingolt, csak egy darázscsípés miatt kapott gyógyszereket. Állítólag be is tudná bizonyítani, csak nem éri meg, mert milliókba kerülne.


„Milliókért fogadhatok ügyvédet, és én be tudom bizonyítani, hogy ez nem így van, és hülyeséget beszélnek, csak az a baj, hogy mit nyerek vele?” – nyilatkozta Bárdosi a TV2-nek.

A szumószövetség viszont most úgy döntött: szerintük is doppingolt, ezért két évre eltiltják, és a Tajvanon nyert aranyat is vissza kell adnia, 72 órán belül.

"Az érem az jól van, megvan, köszöni szépen, jól érzi magát. Húzom a számat, nem szívesen adnám vissza, de ha nagyon nagyon erőltetik, akkor feldobom az asztalra, és vigyétek, ha nekik ez a gumicsengőjük akkor ott van, vigyék, de ezt a címet úgysem tudják elvenni, mert ezt a címet megnyertem, dopping nélkül.”

Szumózni már nem akar, most egy másik küzdősportban, az MMA-ban versenyez, amire az eltiltás nem vonatkozik.

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu