Angliában gyógyul Overdose

Szerző: SHLétrehozva: 2012. április 12. 15:53
Overdose túl van mindkét Dubajban szerzett sérülése akut szakaszán. A PannoniaOverdose.hu-nak nyilatkozó Dr. Szmodits Zsolt állatorvos szerint januári ínsérülése az elmúlt három hónapban folyamatosan gyógyult, és bízik benne, hogy mire újra tréningbe kerül, ezen a problémán teljesen túl lesz. Egy hónapra rá újabb sérülés érte, patája mára már teljesen gyulladásmentes, ám még ki kell várni, amíg a szarutok és a patacsont közötti meggyengült kapcsolat újra visszaáll.


Overdose Dubajban két sérülést is szenvedett, mindkétszer 13-án, még januárban és februárban.

Dr. Szmodits Zsolt: "Hogy túlterhelés következtében túlfeszült az ina, vagy pedig egy tompa trauma, azaz rúgás okozta a sérülést, azt utólag nem lehetett megállapítani. A lényeg, hogy az ultrahangos vizsgálaton nem volt látható az ínban határozott szakadás, ezért feltételeztük, hogy a sérülést inkább egy belegaloppozás okozhatta. Az ínsérülések mindig nagyon nehezen és lassan gyógyulnak, Overdose az elmúlt három hónapban komoly munkát nem végzett, ez alatt tudott gyógyulni ez a terület."

Jelenleg teljesen tünetmentes, gyógypatkó van rajta, szállítható állapotban van, innentől pedig egyedül a tulajdonos döntésén múlik, hogy Overdose Pulboroughban marad, vagy hazajön.

Címkék: overdose
 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu