2013-ban visszavonul Overdose

Szerző: MTILétrehozva: 2012. március 22. 20:13
Mikóczy Zoltán, a magyar versenyló társtulajdonosa a Digi Sport Reggeli Start című csütörtöki adásában elmondta: még bíznak abban, hogy Overdose idén szerepelhet a Royal Ascot Derbyn.


"Idén már nincs esély a fedezőménné történő átminősítésére, mert a lósportban a fedeztetési szezon januártól júniusig tart, a kancákat már szétosztották. Így ha most nyugdíjaztatnánk Dózit, azzal háromnegyed év semmittevésre kárhoztatnánk. Inkább megpróbáljuk felkészíteni egy utolsó nagy futásra, had versenyezzen - fogalmazott Mikóczy Zoltán, hozzátéve: nincs teljesen kizárva, hogy esetleg 2013-ban is versenyezzen a ló, ha az egészsége megengedi. - A tulajdonostársak ezeket a stratégiai döntéseket teljesen rám bízzák, viszont ők is ki vannak már éhezve a sikerre, ezért próbálkozunk még".

Hozzáfűzte: visszavonulása után Overdose nagy valószínűséggel Németországban lesz fedezőmén azzal, hogy kellő számú magyar kancát biztosítanak számára, ami aztán hatással lehet a hazai versenylóállományra.
Mikóczy kitért arra is, hogy anyagilag jól jönne egy idei jó futás Overdose-tól.

"De ennél is fontosabb, hogy az előző évek kudarcai, balszerencséi, a megroppant egészsége után megint előcsalogassuk Dóziból azt a képességet, amely a kelet-európai régió más versenylovaiból hiányzik. A szíve, a harciassága megmaradt" - tette hozzá.

Mikóczy kitért arra is, hogy a ló végül nem tudott elindulni Dubajban egyetlen viadalon sem, és ez megviselte a csapatot.

A társtulajdonos jelezte: Overdose-t szerdán újrapatkolták az angolok módszerével, az ortopéd beavatkozás után néhány nap, míg kiderül, bírja-e a terhelést. Ha igen, akkor Angliában marad, mert nem célszerű feleslegesen utaztatni, az ugyanis hasonló megterhelés, mint egy verseny.

Overdose tavaly november 13-án Rómában győzött Group III-as versenyen. Előtte a Royal Ascoton versenyzett még júniusban, s kiváló futással negyedik helyen ért célba. A 2010 augusztusáig veretlen, sorozatban 14 futamot megnyerő ló 12 győzelem után savós patairha-gyulladást kapott 2009-ben, mellyel veszélybe került karrierje. 2010-ben vissza tudott térni, de két megnyert futam után az év augusztusában csak hetedik lett a baden-badeni Goldene Peitschén. Tavaly viszont ismét győzött, mégpedig Hoppegartenben, majd a Haydock Parkban és a Royal Ascoton is újfent bizonyította egyedülálló tehetségét.

Címkék: overdose
 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu