Magyar bajnok lett Szvoboda Bence

Szerző: shLétrehozva: 2011. szeptember 5. 11:06
Szvoboda Bence néhány pont hátrányban érkezett Kőszárhegyre, ahol a magyar motokrossz bajnokság idei utolsó fordulóját rendezték. A Mx2-es kategória aranyérméhez mindkét futamban az addigi éllovas előtt kellett végeznie, a nehéz feladatot pedig maradéktalanul végrehajtotta az Oxxo Team klasszisa.


 

 


Szvoboda a szabadedzést és az időmérőt is megnyerte kategóriájában, majd következtek a futamok.

A pálya rendkívül poros, és sok helyen egynyomos volt, így a rajton sok múlott. Szvoboda Bence az első rajtnál negyediknek fordult, a második kanyarban már harmadik volt, s mivel kategóriájának első helyén motorozott, nem erőltette az előzést, inkább biztonsági motorozással tartotta pozícióját. A futam közepe felé az élről Németh Kornél technikai probléma miatt kiállt, így a vezetést Lécz Gergő vette át, aki végül meg is nyerte a futamot. Szvoboda Bence Openben második, Mx2-ben az első helyen végzett.

 


Ezzel az Oxxo Team versenyzője már vezetett kategóriájában, de a második futamban is nyernie kellett, hogy meg tudja tartani előnyét.

Ennek megfelelően rajtolt, harmadiknak fordult, majd erőteljes motorozással feljött az összetett második, kategóriájának első helyére. Onnantól már a biztonságra törekedett az Oxxo Energy Drink pilótája, és meg is tartotta pozícióját a futam végéig.
Kettős győzelemmel fejezte be tehát a bajnokságot, s ezzel 2011-ben az Mx2-es profi kategóriában magyar bajnok lett az OXXO Energy KTM OKR Team pilótája, Szvoboda Bence!

Nagyon boldog vagyok, hogy sikerült megnyernem a bajnokságot! Idén egyetlen kivételével az összes futamot megnyertem, de a világbajnoki szereplés miatt kihagytam egy versenyt, ezért lett szoros a végén a bajnokság – kezdte nyilatkozatát Szvoboda. - Nem volt könnyű, bár ha a futamgyőzelmek számát nézzük, annak tűnhet, de minden versenyen meg kellett dolgozni a győzelemért, egyszer sem adták könnyen. Voltak nehéz pillanatok az évben, sok technikai problémánk akadt, és a formámat is nehéz volt megtartani a sérülések miatt. Azt gondolom, egyenletes teljesítményt nyújtottam a hazai bajnokságban, és mindent megtettem a bajnoki címért. Emellett valóra vált egy nagy álmom, kijutottam a világbajnokságra, ahol sikerült pontokat is szereznem. Nagyon köszönöm a csapatom munkáját, köszönöm a szponzoraimnak a támogatást, ilyen évem még nem volt, hogy komoly háttérrel tudtam volna versenyezni, és így sokkal könnyebb nekem, hogy szinte csak a versenyzésre kell koncentrálni, úgyhogy még egyszer köszönöm mindenkinek a támogatást!”

 

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu