Loeb szinte tökéletes nap után vezet

Szerző: shLétrehozva: 2008. augusztus 1. 22:57
A Citroën Total francia versenyzője, Sebastian Loeb áll az élen a pénteki második napot követően a Finn-ralin, miután egy szakasz kivételével az összes etapon az első helyen végzett. Ennek ellenére mögötte, mindössze 15 másodperces hátrányban áll a második helyen a világbajnoki éllovas, Forddal versenyző Mikko Hirvonen, míg a harmadik a Stobart Ford pilótája Henning Solberg.


Élete első győzelmére készül Loeb Finnországban a hétvégén, ennek megfelelően látszólag elképesztő módon uralta az első igazi versenynapot az északi országban, hiszen tíz szakaszt nyert a tizenegyből.

 

Az első speciális után fej-fej mellett haladt a hazai pályán versenyző Mikko Hirvonennel és az egész nap folyamán ez maradt a forgatókönyv. Ugyan mindig a francia nyerte a szakaszokat, azonban csak tizedeket volt képes kiharcolni a világbajnoki összetettben vezető finnel szemben.

 

Az első hét etap után csak Loeb neve szerepelt a szakaszgyőztesek névsorában, mikor Hirvonen végre megszakította a francia menetelését. Megnyerte a nyolcadik felvonást, azonban onnantól ismét a citroënes bizonyult a jobbnak.

 

A 11. speciálison sokan azt várták, az addigra mindössze 14 másodperccel vezető négyszeres világbajnok taktikázik és leveszi a lábát a gázpedálról, azonban nem így történt, ismét a legjobb időt autózta és szombaton az első helyről rajtol.

 

A képzelt taktika lényege az lett volna, hogy ne a francia legyen az, aki elsőként rajtolva a poros pályát "tisztítja" ezzel pedig jelentős időt nyer riválisaival szemben.

 

"Úgy döntöttem, ha gyorsabb leszek Hirvonennél a 10. szakaszon, akkor nem engedek ki a záró etapon" – mondta az említett taktikával kapcsolatban Loeb.

 

Így világbajnoki címvédő 14,4 mp-el vezet Hirvonen előtt a második nap után, a harmadik Henning Solberg már jelentős, közel egy perces hátrányt halmozott fel pénteken. Mögötte a negyedik Gigi Galli, akit Dani Sordo követ az ötödik pozícióban.

 

A 2003-as világbajnok Subaruval versenyző Petter Solberg csak a hatodik a szombati folytatás előtt.

 

A FINN-RALI ÁLLÁSA A MÁSODIK NAP UTÁN:
1. Sebastien Loeb Citroen Total 1:04:57.9 óra
2. Mikko Hirvonen BP Ford 00:14.4 p. h.
3. Henning Solberg Stobart VK Ford 00:53.1 p. h.
4. Gigi Galli Stobart VK Ford 00:56.2 p. h.
5. Daniel Sordo Citroen Total 01:05.4 p. h.
6. Petter Solberg Subaru Impreza 01:37.8 p. h.
7. Chris Atkinson Subaru Impreza 01:41.1 p. h.
8. P.G. Andersson Suzuki WRT 02:20.4 p. h.
9. Matti Rantanen Ford Focus 02:26.6 p. h.
10. Toni Gardemeister Suzuki WRT 02:27.2 p. h.

 

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu