Balszerencséje volt Szvoboda Bencének

Szerző: shLétrehozva: 2011. július 5. 12:52
Hiába volt összességében a leggyorsabb a pályán Szvoboda Bence, végül nem állhatott dobogóra a cseh motokrossz-bajnokság legutóbbi futamán. A magyar versenyzőt balszerencse és technikai probléma sújtotta, de nem adja fel, reméli, hamarosan ismét sikeres lesz.


 

Egész vasárnap esett az eső a holicei pálya környékén, így locsolniuk nem kellett a rendezőknek, a nézők viszont ronggyá áztak… A szabadedzésen és az időmérőn még elviselhető volt a csapadék mennyisége, és Szvoboda Bencének feküdt is a saras pálya, így magasan nyerte a szabadedzést, majd az időmérőn első helyen kvalifikálta magát.

Ennek megfelelően kezdte az első futamot, immár szakadó esőben elhozta a rajtot az OXXO Energy Drink pilótája, és az első kör végére már több motorhosszal vezetett. A kör utolsó kanyarjában az ideális ívet választotta, a legbelső nyomot, ami viszont túl mélynek bizonyult, ugyanis fennakadt a blokk alja, és nem tudta Szvoboda Bence kiszabadítani motorját a nyomból.

Mivel a pályán volt, és elzárta az utat, segítettek neki a rendezők kicibálni a gépet, de addigra a komplett mezőny nemhogy elment mellette, hanem majdnem kört is kapott. Innen ismerős a történet -idén nem először fordul elő-  a magyar pilóta emberfeletti tempóban kezdte meg a felzárkózást, és a futam végére a negyvenedik helyről a nyolcadikig tudott előretörni.

Ezek után a második futamban Szvoboda Bence kellően feltüzelt állapotban állt rajthoz. Nagyon akart bizonyítani az egyre sarasabb, egyre nehezebb pályán - ugyanis az eső továbbra is szakadt. A rajtja megint jól sikerült, másodiknak fordult, amit tartott is szépen az első kör végéig, amikor a technika ismét közbeszólt. Kívülről csak azt lehetett látni, hogy a magyar versenyző óriásit esik, feláll, továbbmegy, majd a következő ugrón megint nagyot esik. Történt mindez az injektor hibájából, ugyanis nagyobb gázadásra befulladt a motor, emiatt esett el Szvoboda Bence kétszer is, végül a második esés után két kanyarral az injektor végképp megadta magát, a motor megállt…

„Nem kell mondani mennyire le vagyok törve – kezdte nyilatkozatát Szvoboda. - A sok befektetett munka, energia, ilyenkor egy perc alatt kárba megy. Nem tudom mikor ér véget ez a pechszéria, végre minden összeállt, sokat edzem, a kondim tökéletes, a pálya még sarasan is feküdt nekem, leggyorsabb voltam egész nap, és mégsem jön össze. Nagyon sajnálom ezt a versenyt, remélem a jövő heti német Világbajnoki futamon több szerencsém lesz.”


Az OXXO Energy Drink pilótája, Szvoboda Bence legközelebb július 9-10.-én, a motokrossz-világbajnokság németországi futamán, Teutschenthalban áll rajthoz.

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu