Erkolo Ashewafi: a sikeres címvédő

Szerző: shLétrehozva: 2008. június 29. 21:42
Háromszázharmincan vettek részt június 28-án, szombaton a 16. Bükki Hegyi Maraton elnevezésű nemzetközi futóversenyen, melynek leghosszabb távján az etióp Erkolo Ashewafi sikerrel védte meg 2007-ben először kiérdemelt elsőségét.


Rekkenő hőség kísérte hazánk természeti adottságait tekintve legjelentősebb hegyi futóversenyét, mely a "Miskolci 5próba - Sydney 2008" szabadidősport sorozat utolsó pontszerző helye is volt. A maraton, a félmaraton és a MOL Kismaraton mezőnyét Tömösi Katalin, a a verseny fővédnöke, a főtámogató miskolci önkormányzat polgármesteri hivatalának kabinetvezetője indította útjára.

 

Az ország minden részéből, valamint Etiópiából és Szlovákiából érkezett futók József Attila Lillafüredje felé vették útjukat, majd a Hámori-tavat elhagyva tértek rá az általuk választott pályákra, hogy ki-ki érintse a Fazolák őskohós Ómassáját, majd a síparadicsomként is ismert Bánkutat, a szintén a Bükki Nemzeti Parkhoz tartozó Bükk-fennsíkot és Jávorkutat, ahonnan visszaérkeztek Lillafüredre, majd az egyik legkedveltebb mászó-iskolai helyszín, a Hámori-nagysziklafal előtt elhaladva folytathatták útjukat a mintgegy 4 kilométerre kijelölt célig, mely a Majális-parkban, a Királyasztalnál volt.

 

A leghosszabb távon - 42,8 km - sikerrel védte meg tavalyi elsőségét az etióp Erkolo Ashewafi, ráadásul a szinte rajt-cél győzelmet arató afrikai sportoló közel öt perccel meg is javította 2007-es időeredményét. Az ezüstérmet a fővárosi Szabó Gábor érdemelte ki, aki két másodperc híján 10 perccel maradt el az afrikai sportoló mögött. A bronzérmet a tavalyi második helyezett kazincbarcikai Zabari János (Nomád Team SE) harcolta ki. A hölgyek mezőnyében a budapesti Garai Valéria bő két perccel utasította maga mögé a szintén fövárosi Roszik Adriennt. A harmadik helynek a Margitszigeti Atlétikai Clubot (MAC) képviselő Horváth Mária örülhetett.

 

A 26,8 km-es félmaratoni táv győztese a miskolci, jelenleg a fővárosban tanuló Soltész Roland lett, aki Hegyaljai Attilát, a MISI SC sportolóját szorította le a dobogó legfelső fokáról, míg a bronz a Békéscsabáról érkezett Balogh Istváné lett. A hölgyeknél Varga Éva révén békéscsabai siker született, aki három perccel előzte meg a budapesti Póth Mariannt és újabb 24 egységgel a debreceniek triatlonban is nagyon sikeres, 46 (!) esztendős Hegedűs Erikát.

 

A 11,3 kilométeres MOL Kismaratonon az etióp Mossissa Fexissa bizonyult a legjobbnak, győzelméhez nem férhetett kétség. A ,,nagy harcos" salgótarjáni Langer Olivér lett a második, míg a Hódmezővásárhelyről érkezett Bán Gergely bronzzal térhetett haza.

 

A Vodafone Maratonka kettős miskolci sikerrel ért véget. A hölgyeknél Krokavecz Gabriella, míg a férfiaknál a fiatal gyalogló Lalik Máté nyert. A célba érkezést követően mindenkit vendégül láttak egy tál bolognai spagettire. Azontúl, hogy a legjobbak érem, serleg, illetve pénzdíjazásban részesültek, a három hosszú táv nyertesei bónuszként egy-egy McDonald's-kerékpárt is hazavihettek.

 

A díjátadásban közreműködött Daragó Lászlóné, a Magyar Diáksport Szövetség alelnöke, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Testnevelési és Sportintézet igazgatója, Fuhrmann Géza, a Miskolc Városi Sportiskola igazgatója, Kisgyőrgy Ádám főrendező, a Marathon Club elnöke, Szabó Roland, a szervező bizottság reklám-marketing felelőse és Szűcs István versenyigazgató is.

 

A résztvevők között a rajtszámok alapján - három alkalommal - tombolasorsolást tartottak, ahol a támogatók jóvoltából ötvennél több ajándék talált gazdára. A legidősebb versenyzőnek járó különdíjat a 71 esztendős, sajószentpéteri Waltner Gézának adták a rendezők.

 

Az eredmények
Maraton (42, 8 km), férfiak:
1. Erkolo Ashewafi (etióp) 2:33:49 óra, 2. Szabó Gábor (Plythow) 2:43:48, 3. Zabari János (Nomád Team SE) 2:44:12.
Nők: 1. Garai Valéria (ZS Multisport Team) 3:35:20, 2. Roszik Adrienn (Budapest) 3:37:29, 3. Horváth Mária (Budapest) 3:54:10.
Félmaraton (26,8 km), férfiak:
1. Soltész Roland (Vasas-Humansoft) 1:32:14, 2. Hegyaljai Attila (MISI SC) 1:33:07, 3. Balogh István (Békéscsabai AC) 1:33:46.
Nők: 1. Varga Éva (Békéscsabai AC) 1:49:50, 2. Póth Mariann (Budapest) 1:52:59, 3. Hegedűs Erika (DEAC) 2:16:30.
MOL Kismaraton (11,3 km), férfiak:
1. Mossissa Fexissa (etióp, Arsenel) 41:02 perc, 2. Langer Olivér (SAC_Kozma Gumicentrum) 43:18, 3. Bán Gergely (Hódmezővásárhely) 43:33.
Nők: 1. Nemere Dóra (BHSE) 53:31, 2. Bartha Edit (Békéscsabai AC) 54:16, 3. Benkő Ildikó (DSC-DSI) 58:08.
Vodafone Maratonka (3,7 km), férfiak:
1. Lalik Máté (MISI SC) 15:02, 2. Szabó Bence (MISI SC) 16:08, 3. Szabó Bence (Hajdúszoboszló) 16:11.
Nők: 1. Krokavecz Gabriella (ÚDSC) 17:18, 2. Novák Dorina (Sajószentpéter) 18:05, 3. Tamás Márta (DSC-DSI) 18:43.

 

 

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu