A vb után abbahagyja a holland kapitány

Szerző: shLétrehozva: 2010. május 12. 19:19
Szögre akasztja cipőjét a dél-afrikai világbajnokság után Giovanni van Bronckhorst, a holland labdarúgó válogatott csapatkapitánya. Az Arsenalt és a Barcelonát is megjárt védő a torna után jelenlegi klubja, a Feyenoord szakmai stábjához csatlakozik.


A 35 éves játékos szerda délutáni sajtótájékoztatóján jelentette be döntését.

„Már hónapok óta gondolkodtam a visszavonuláson, nagyon nehéz volt meghozni ezt a döntést, de úgy érzem, elég volt. A világbajnokság csodás lezárása lesz a pályafutásomnak - nyilatkozta van Bronckhorst.

Giovanni van Bronckhorst a Feyenoord ifjúsági akadémiáján nevelkedett, majd 1993-ban az RKC Waalwijk színeiben mutatkozott be a holland élvonalban. 1994-1998 között ismét nevelőegyüttesét erősítette, majd 1998-2001-ben a skót Rangers, 2004-2003-ban az Arsenal, 2003-2007-ban a Barcelona csapatát erősítette. 2007-ben tért vissza ismét hazájába. Pályafutása során skót, angol és spanyol bajnoki-, a Barcával pedig BL-címet is ünnepelhetett.

Eddig 96 alkalommal lépett pályára narancsmezben, a csapatkapitányi karszalagot Edwin van der Sar-tól örökölte meg, miután a hálóőr a 2008-as Európa-bajnokság után lemondta a válogatottságot. Címeres mezben ötször volt eredményes.

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu