A Cárnő feltámadt a berlini fiaskó után

Szerző: shLétrehozva: 2009. augusztus 29. 11:43
Pokolból a mennyországba jutott Jelena Iszinbajeva, aki alig hiszi, hogy a berlini vb-kudarc, a kiesés után pénteken este Zürichben ismét megdöntötte a női rúdugrás világcsúcsát. A szépséges orosz klasszis nagy álma teljesült azzal, hogy 5,06 m-rel győzött a Golden League-sorozat legnagyobb presztízsű versenyén, ráadásul le is győzte a világbajnok Anna Rogowskát.


Bő másfél héttel ezelőtt a német fővárosban egy világ omlott össze Iszinbajevában, miután érvényes kísérlet nélkül, három rontással esett ki. Öt éves veretlenségi sorozata szakadt meg világeseményen, önmagát okolta a súlyos kudarcért.

„Mára megértettem, miért is veszítettem Berlinben – mondta Iszinbajeva, miután Zürichben ismét megdöntötte a világcsúcsot, amely immár 5,06 méter. – Alig hiszem el, hogy sikerült, egy álmom vált valóra.”


A sportvilág egyik legcsinosabb klasszisa most már elárulta, túlságosan magabiztos volt a világbajnokság előtt, fel sem merült benne, hogy megszakadhat a sikersorozata. Berlinben aztán nagyot „koppant”, először 4,75-ön rontott, majd utána kétszer próbálkozott sikertelenül 4,80-on. Így az évek óta a legjobbak közé tartozó lengyel Anna Rogowska nyakába akasztották az aranyérmet.

 

Zürichben egyébként rajthoz áll a sprintkirály, Usain Bolt is, aki 9,81 mp-cel nyerte a 100 m-t, vagyis bővel elmaradt 9,58-as berlini világcsúcsától.

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu