KAPCSOLÓDÓ CIKKEK - "HEGYI_FELMARATON"
Hegyi Maraton: előnevezés június 20-ig 2008. június 13. 20:41 Június 28-án, szombaton rendezik meg a Bükk-hegységben és Miskolcon, a 16. Bükki Hegyi Maraton elnevezésű nemzetközi futóversenyt, mely a ,,Miskolci 5próba” pontszerző versenye is. A kedvezményes előnevezésre június 20-ig van lehetőség. A tavaly ,,bemutatkozott” új pályák és távok várják idén is a futás amatőr és profi képviselőit. A 42,8, a 26,8 és a 11,3 km mellett idén is lesz egy újdonság. A 3,7 kilométeres pályát egyéniben éppúgy lehet teljesíteni, mint a 3x3,7 km-es távot a váltó tagjaként. Az első három helyen végzők a Saucony nyereményeit vehetik át.
 
Idén is nemzetközi lesz a félmaratoni 2008. május 20. 17:41 Vasárnap délelőtt a hagyományoknak megfelelően 10 órakor rajtol el a mezőny az Ózdi Hegyi Félmaratoni futóversenyen. A rendező Teknőc Futó Klub a jól bevált távokon nem változtatott, vagyis a felnőtt férfiak és a hölgyek 21 valamint 10 kilométeren mérik össze az erejüket. A szakemberek egybehangzó véleménye szerint az ország egyik legszebb, ugyanakkor a terepviszonyokat nézve legnehezebb viadalának számít az ózdi, amely ezúttal is nemzetközi lesz, már az előzetes nevezések alapján is.
 
 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu