KAPCSOLÓDÓ CIKKEK - "CHICAGO BLACKHAWKS"
11 gól egy meccsen a csúcspárharcban 2013. június 20. 09:34 A negyedik meccsből már a harmadik dőlt el hosszabbításban az NHL nagydöntőjében: a szerdai felvonás a 80-as évek gólzáporos csatáit idézte, és 6-5-ös Chicago Blackhawks-győzelmet hozott a házigazda Boston Bruins ellen. A wisconsiniaknál tehát a pályaelőny. Háromszor is egyenlített a találkozón a Boston, de a vezetéshez egyszer sem jutott, aztán Brent Seabrook kósza lövése beakadt a ráadás 10. percében, a döntőben korábban fantasztikusan védő Tuuka Rask tehetetlen volt.
 
Ellenállhatatlan a Chicago 2013. február 8. 09:54 Patrick Kane két gólpasszt és egy gólpasszt jegyzett, versenyben van az első helyért a kanadai táblázaton, csapata, a 2010-es bajnok Chicago Blackhawks pedig ellenállhatatlan az NHL-ben. Ezt a Phoenix Coyotes tapasztalhatta meg, Mike Smith kapus négyszer szedhette ki a pakkot maga mögül az első harmadban, később le is cserélték. 11 meccs után veretlen a Blackhawks - egyedüliként az alapszakaszban. Az a St. Louis Blues, amely 6-0-ra nyert a Detroit Red Wingstől, most 5-1-re alulmaradt ugyanazzal a csapattal szemben. Petr Mrazek 26 védéssel debütált a vendégek kapujában.
 
Amikor a Sólyom eszi meg a Cápát - videó 2011. december 12. 11:47 Izgalmas csatában, a harmadik harmad utolsó pillanataiban ütött egyenlítő góllal mentette hosszabbításra a Chicago Blackhawks a San Jose Sharks elleni meccsét, amit végül a ráadás hajrájában meg is nyert az észak-amerikai profi jégkorongliga legutóbbi játéknapján. A Rangers jégbe döngölte a Pantherst.
 
NHL: kiütötte a címvédő a ligaelsőt 2011. április 22. 09:23 Izgalmas hajrá elé tekint az NHL-rájátszás első fordulójának legjobban várt párosítása, hiszen miután az alapszakaszt megnyerő Vancouver Canucks 3-0-ra vezetett a Chicago Blackhawks ellen, most a címvédő Kanadában aratott 5-0-s(!) győzelmével 3-2-re módosította az állást. Mi több, a hatodik mérkőzést a Szelek Városában rendezik, így könnyen lehet mindent eldöntő hetedik találkozóra kerül sor.
 
Életben maradt a bajnok, bravúros Cápák 2011. április 20. 09:08 A bajnoki címvédő Chicago Blackhawks 7-2-re kiütötte az alapszakasz-győztes Vancouvert az észak-amerikai profi jégkorongbajnokság nyugati főcsoportjának negyeddöntőjében, ettől függetlenül is csoda kellene ahhoz, hogy továbbjusson. A Canucks már 3-1-re vezet az összesítésben, s valószínűleg magabiztosan hagyja maga mögött a tavalyi győztest. Los Angelesben nagy lehetőséget szalasztottak el, hosszabbításban ugyanis kikaptak a San Jose Sharkstól, így vesztésre állnak.
 
NHL: nagy szerencséje volt a címvédőnek 2011. április 11. 09:22 A címvédő Chicago Blackhawks kikapott a tengerentúli profi jégkorongliga (NHL) alapszakaszának utolsó játéknapján a vendég Detroit Red Wingstől, mégis becsúszott a rájátszásba nyugaton, mivel a Dallas Stars nem tudott élni a kínálkozó lehetőséggel: két góllal alulmaradt a Minnesota Wild otthonában, így a játékosai máris indulhatnak vakációzni. A Chicago az alapszakasz-győztessel randevúzik.
 
Címvédőt vert és rájátszásban a Montreal 2011. április 6. 09:20 Hosszabbítás után legyőzte a Chicago Blackhawkst, így két fordulóval az alapszakasz vége előtt biztosította helyét a rájátszásban a Montreal Canadiens az NHL-ben.
 
Szétlövéssel győzött az NHL-bajnok 2011. április 2. 10:45 A keleti címvédő Philadelphia Flyers New Jerseyben égett meg, ám a Stanley-kupát birtokló Chicago Blackhawks szétlövéssel győzött a Columbus Blue Jackets ellen az NHL alapszakaszának péntek játéknapján.
 
Bajban az NHL címvédője 2011. március 30. 10:08 A Boston Bruins Tim Thomas kapus 32 védésével 3-0-ra verte a bajnok Chicago Blackhawksot az észak-amerikai jégkorongliga alapszakaszában. A címvédővel így szégyenszemre még az is előfordulhat, hogy lemaradt a rájátszásról, jelenleg a Nyugati Főcsoport nyolcadik helyén áll, három ponttal megelőzve a jelenleg lemaradó Dallas Stars, Calgary Flames párost. Öt forduló van hátra az NHL-ben a rájátszás kezdetéig.
 
Detroitban tudott nyerni a címvédő 2011. március 29. 10:04 Otthon kapott ki a Nyugati főcsoport második legjobb csapata, a Detroit Red Wings, amelyet korábbi játékosa, Marian Hossa "intézett el" a hosszabbításban a Joe Louis Arenában. Élnek a címvédő Chicago Blackhawks playoff-reményei. Az Anaheim nagy küzdelemben verte a Coloradót, Selanne mesterhármasa mellé két gólpasszt is szerzett a hazaiaknál.
 
Következő »
 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu