Vizes edzést tartott Czanik Balázs

Szerző: shLétrehozva: 2008. november 5. 10:31
Mintegy százötven lelkes és mozogni vágyó ember gyűlt össze a budapesti Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sporttudományi Karán (TF), ahol Czanik Balázs tartott egy-másfél órás kickbox-aerobik tréninget. A "Mozdulj rá!" elnevezésű eseménysorozat fővárosi állomásán Tóth Tibi, a Hooligans gitárosa is segített a résztvevők lehűtésében.


Fotó: Besenyei Gergely

Különleges rendezvény szemtanúi lehettek azok a hölgyek és urak, akik kilátogattak Czanik Balázs keddi edzésére. A sztártréner ezúttal ugyanis meglepetésvendéggel érkezett Tóth Tibi személyében.

Az esemény további különlegessége volt, hogy a zsírok égetése mellett egy spontán vizespólóversenyt tartottak.

A laza bemelegítés (néhány fej-, és lábkörzéses gyakorlat) után alap-aerobik mozdulatsorokkal kezdett a lelkes tömeg. Miután a helyzet egyre forróbb kezdett lenni, Tibi és Balázs néhány flakon vízzel hűtötte le kedélyeket.

Fél óra izzadás és egy újabb ellocsolt karton víz után a szervezők a fotósokat, valamint a megjelent sajtómunkatársakat is célba vették, a résztvevők ujjongása közepette.

Az egy-másfél órás alakformálást még nézni is kimerítő volt, de a résztvevők mind elégedetten távoztak a nyújtás után.

A "szerencsés kiválasztottak" - vagyis akiket Czanikék lelocsoltak - versenghettek egy ajándékcsomagért, melyet a végén Nagy Orsolya (22) nyert meg.

"Nagyon élveztem az edzést, bár eléggé fárasztó volt. Nem is tudtam, hogy lesz verseny, úgyhogy nagyon meglepődtem, amikor Tibi felém közelített a flakonnal. Boldog vagyok, hogy én nyertem." - árulta el a SportHirado.hu-nak Orsi.

Czanik Balázs jelenleg is több produkción dolgozik, melyek között találhatunk hasformáló, hard-core aerobik, valamint aerobik-capoeira videókat. Több sztárnak - így például Győzikének - is segít alakjuk tökéletesítésében, valamint egy kereskedelmi csatornán önálló műsort vezet.

"Nagy álmom, hogy nagy tömegeket tudjak megtornáztatni, lehetőség szerint ingyen" nyilatkozta honlapunknak a sztáredző. "A mostani állomás után egy balatoni és egy újabb budapesti rendezvényt tervezünk, utóbbin leginkább a jótékonyságra koncentrálva az egészséges mozgás mellett.

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu