Vége Arn acapulcói kalandjának

Szerző: shLétrehozva: 2011. február 25. 01:32
Megálljt parancsoltak Acapulcóban Arn Grétának, aki három szettben búcsúzott a mexikói, 220 ezer dollár összdíjazású Grand Prix negyeddöntőjében. Ismét irgalmatlan csatára kényszerült a harmadik kiemelt magyar lány, a 22 éves Johanna Larsson végül legyőzte három szettben, két óra, 12 perc alatt.


A világranglistán 59. magyar hölgy útjába először sodorta a szél a svédek reménységét, de a WTA honlapján olvasható blogjában fogadkozott, felkészült Larsson játékából.

Nos, az első szettben nem erről tett tanúbizonyságot, a döntő pillanatokban nem tudott eléggé összpontosítani (négy bréklabdájából csak egyet használt ki, miközben az ellenfél háromból hármat), a legnagyobb gondja pedig a szervájával volt, első adogatásból egy, azaz egy pontot szerzett összesen a nyitószettben. Ennek megfelelően nagyon simán, 6:1-re veszített a helsingborgi ellen.

A folytatásra alaposan feljavult Arn szervája, s hat bréklabdát is hárítva, szoros csatában döntő szettre kényszerítette riválisát. Ott viszont már egyszer sem tudott brékelni, s 6:2-vel könnyedén behúzta a meccset Larsson, aki csak Acapulcóban több találkozót nyert már, mint eddig összesen a szezonban.

Az idei aucklandi győztes magyar sorozatban ötödször indult a mexikói viadalon, ahol most nyújtotta élete legjobbját, de ez aligha vigasztalja, a nyolc között már ő számított a torna első számú esélyesének. Larsson a hatodik kiemelt, spanyol Parra Santonjával meccselhet a fináléért.

ACAPULCÓI WTA-TORNA, NEGYEDDÖNTŐ (220 ezer dollár, salak):
J. Larsson (svéd)-Arn (magyar, 3.) 6:1, 4:6, 6:2
Parra Santonja (spanyol, 6.)-Domínguez Lino (spanyol) 2.6, 6:3, 6:2
Dulko (argentin, 4.)-Pous Tio (spanyol) 3:6, 7:5, 6:0
Medina Garrigues (spanyol)-Suárez Navarro (spanyol, 7.) 6:2, 2:2-nél Suárez Navarro feladta.
ACAPULCÓI ATP-TORNA (SALAK, 955 EZER DOLLÁR)
Ferrer (spanyol, 1.)-Monaco (argentin, 7.) 2:6, 7:5, 6:2
Almagro (spanyol, 3.)-Giraldo (kolumbiai) 7:6 (7-0), 5:7, 6:4
Dolgopolov (ukrán, 6.). Wawrinka (svájci, 4.) 6:4, 7:6 (8-6)
Bellucci (brazil)-Kubot (lengyel) 6:7 (5-7), 6:3, 6:4
DELRAY BEACH, ATP-TORNA, 442 EZER DOLLÁR, KEMPÉNYPÁLYA
Del Potro (argentin)-Gabasvili (orosz) 6:1, 6:1
Anderson (dél-afrikai, 5.)-Serra (francia) 6:1, 6:4
Falla (kolumbiai)-Mannarino (francia) 6:3, 6:2
Fish (amerikai, 2.)-Mello (brazil) 6:2, 6:1

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Leckét adott Wozniacki és Federer
A spanyol Granollers után az ukrán Sztahovszkijt is 6:3, 6:4-re győzte le a dubaji ATP-torna első kiemeltje, a 16-szoros Grand Slam-győztes Roger Federer. Elődöntőbeli riválisa francia lesz: a francia házi csata győztese,...
Tovább a teljes cikkhez »
 

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Arn megszenvedett a továbbjutásért
Arn Gréta 155 percnyi játék után győzte le a cseh Renata Voracovát, és jutott a negyeddöntőbe a 220 ezer dollár összdíjazású acapulcói WTA-tornán. A magyar lány immár a torna első számú esélyesévé lépett elő....
Tovább a teljes cikkhez »

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Esélyesként tudott nyerni a magyar lány
Győzelemmel rajtolt Arn Gréta Acapulcóban. A 220 ezer dollár összdíjazású, salakos WTA Grand Prix első fordulójában, a harmadik kiemelt Arn magabiztosan jutott túl a szintén magyar származású (temesvári) Gallovits Edinán: 1 óra...
Tovább a teljes cikkhez »

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu