Szávay maradt a 14., Wozniak robbantott

Szerző: shLétrehozva: 2008. július 21. 09:33
Ugyan az elődöntőig jutott Bad Gasteinben Szávay Ágnes, ennek ellenére ötven ponttal szegényebb lett az aktuális női teniszvilángranglistán, így nem tudott közelebb férkőzni a 13. helyen álló svájci Patty Schnyderhez. A kanadai Alexandra Wozniak stanfordi győzelmének köszönhetően negyven helyet ugrott előre, immáron a 45.


Honfitársnőnk a 175 ezer dollár összdíjazású, ausztriai viadalon ugyan bejutott a legjobb négybe, ott azonban a nála alacsonyabban jegyzett, francia Pauline Parmantier sima, kétszettes találkozón legyőzte. A francia teniszező később a tornát is megnyerte, ennek  köszönhetően az 53.-ról a 40.-re ugrott előre a ranglistán.

 

Szávay valószínűleg most érzi igazán meg igazán budapesti botladozásának következményeit, s ugyan ötven pont mínusszal zárta az elmúlt hetet, ennek ellenére azonban maradhatott a 14. helyen Schnyder és Marion Bartoli között.

 

A pekingi olimpia előtt már csak egy megméretése, ha úgy tetszik felkészülési tornája lesz Szávay Ágnesnek: július 28-tól a stockholmi versenyen indul majd.

 

A másik két – még viszonylag magasan jegyzett – magyar teniszező közül Czink Melinda öt helyet tudott előrelépni, így most a 121., Arn Gréta azonban maradt a 145.

 

A mögöttünk álló napok legnagyobb nyertesének mindenféleképpen a kanadai Aleksandra Wozniakot nevezhetjük, aki hatalmas meglepetésre éppen Bartolit verte meg a stanfordi fináléban. Az észak-amerikai lány ezzel negyven helyet ugrott előre a WTA rangsorolásában, így immáron 45.

 

Illik megemlíteni a sportág legnagyobb kíválóságait is, habár meglepő fordulatokkal és világrengető eredménnyekkel egyikük sem szolgálhatott, ugyanis nem léptek pályára az elmúlt héten. Ennek tudatában nem is változott az élmezőny, továbbra is a két szerb klasszis Ana Ivanovics és Jelena Jankovics vezet, utánuk pedig a korábbi világelső orosz, Maria Sarapova következik.

 

 

NŐI TENISZ-VILÁGRANGLISTA:
1. Ana Ivanovics szerb 3828
2. Jelena Jankovics szerb 3685
3. Marija Sarapova orosz 3626
4. Szvetlana Kuznyecova orosz 3455
5. Serena Williams amerikai 3251
6. Jelena Gyementyjeva orosz 3105
7. Venus Williams amerikai 2606
8. Anna Csakvetadze orosz 2416
9. Dinara Szafina orosz 2287
10. Agnieszka Radwanska lengyel 2141
…14. Szávay Ágnes magyar 1644
…121. Czink Melinda magyar 295
…145. Arn Gréta magyar 228

 

 

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu