Majdnem elvérzett a nyitányon Federer!

Szerző: shLétrehozva: 2010. június 21. 17:36
Rögtön az első fordulóban meglegyintette a kiesés szele az első kiemelt, címvédő Roger Federert a wimbledoni nyílt teniszbajnokságon hétfő délután. A svájci klasszis csak közel három és fél órás csatában, kétszettes hátrányból fordítva tudott győzni a kolumbiai Alejandro Falla ellen.


Ki gondolta volna, hogy a világranglista-60. Alejandro Falla mindjárt az első körben feladja a leckét a hatszoros wimbledoni bajnoknak?

A bázeli feltűnően sokat hibázott, jónéhány bréklabdát is elszórt, mi több, mindkét szettben elveszítette egyszer adogatását. Mindez azt eredményezte, hogy a kolumbiai a közönség teljes megdöbbenésére két szettes előnybe került!

A harmadik felvonásban a kilencedik játékig fej-fej mellett haladtak a felek, ekkor jött az újabb sokk. Négy-négynél egymás után három pontot veszített Federer, a szakadék szélére jutott. Innen csak a csoda segíthet, kivétel, ha Roger Federer a bajbajutott. A teniszcsillag négy bréklabdát hárítva végül hozta adogatását, s a következőben vissza is vágott Fallának, második szettlabdáját értékesítette. Először brékelte le ellenfelét a meccsen...

A negyedikben ott folytatta, ahol abbahagyta (brékkel), de Falla 5:5-nél egalizált, kiharcolta a rövidítést. Ott már ellenállhatatlan volt, lemosta ellenfelét a svájci, akárcsak a mindent, eldöntő, döntő szettben (6:0). Egy hónapon belül harmadszor, összesen ötödször találkoztak, Federer korábban játszmát sem engedélyezett a bogotainak.

 

WIMBLEDON 2010 - A JÁTÉKNAP FONTOSABB EREDMÉNYEI
Férfi egyes, 1. forduló
Federer (svájci, 1.) - Falla (kolumbiai) 5:7, 4:6, 6:4, 7:6 (7-1), 6:0
Djokovics (szerb, 3.) - O. Rochus (belga) később
Roddick (amerikai, 5.) - Ram (amerikai)  6:3, 6:2, 6:2
Davigyenko (orosz, 7.) - K. Anderson (dél-afrikai) 3:6, 6:7 (3-7), 7:6 (7-3), 7:5, 9:7
F. Meyer (német) - Cilic (horvát, 11.) 6:2, 6:4, 7:6 (7-1)
Berdych (cseh, 12.) - Golubjov (kazah) 7:6 (7-5), 6:2, 6:2
Hewitt (ausztrál, 15.) - M. González (argentin) 5:7, 6:0, 6:2, 6:2
Melzer (osztrák, 16.) - D. Brown (jamaikai) 6:3, 4:6, 6:2, 6:3 
Női egyes, 1. forduló
Arn (magyar, sel.) - K. Bondarenko (ukrán, 34.) 7:6 (7-1), 3:6, 6:3
Makarova (orosz) - Szávay (magyar) 6:4, 7:6 (7-2)

V. Williams (amerikai, 2.) - De Los Ríos (paraguayi) 6:3, 6:2
Jankovics (szerb, 4.) - Robson (brit, szk.)  6:3, 7:6 (7-5)
Dusevina (orosz) - Schiavone (olasz, 5.)   6:7 (0-7), 7:5, 6:1
Clijsters (belga, 8.) - Camerin (olasz) 6:0, 6:3
Bartoli (francia, 11.) - Görges (német) 6:4, 6:3
Petrova (orosz, 12.) - Malek (német) 6:4, 6:3
Wickmayer (belga, 15.) - Riske (amerikai, szk.) 6:4, 5:7, 6:3
Henin (belga, 17.) - Sevastova (lett) 6:4, 6:3

 

 

 

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu