Kiesett Szávay Ági Angliában

Szerző: shLétrehozva: 2010. június 16. 18:03
Szávay Ágnes 6:3, 4:6 ,4:6-ra kikapott a francia Marion Bartolitól az Eastbourne-ben zajló, hatszáz ezer dollár összdíjazású füves pályás torna második fordulójában. A Wimbledonra készülő magyar lány minden szettben volt brékelőnyben, de csak az elsőben tudta azt megőrizni.


Ági korábban kétszer találkozott Franciaország jelenlegi első számú teniszezőjével, mindkétszer 2008-ban. Zürichben kikapott tőle kemény pályán, Berlinben salakon viszont ő diadalmaskodott két szettben.

Kezdetben a magyar lány tervei szerint alakultak a dolgok, egy brék elég volt neki az első szett elhódításához, és a másodikban is az első adandó alkalommal brékelőnybe került. Bartoli azonban tudot újítani, a hatodik játékban egyenlített, s a végén újra elvette a szettben maradásért adogató magyar adogatását.

A világranglistán 52. Szávay Ági a döntő szettben is vezetett 4:3-nál, de a francia rögtön visszavágott, s akárcsak a második játszma végjátékában, ezúttal is ráerőltette akaratát a magyarra. Foogadóként, harmadik meccslabdáját kihasználva verekedte be magát a legjobb nyolc közé.

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu