Ismét itt a belga egyeduralom?

Szerző: shLétrehozva: 2010. január 8. 09:34
Belga házidöntőt rendeznek a brisbane-i tenisztorna 220 ezer dolláros női versenyében, ahol két, a közelmúltban visszatérő egykori világelső, Justine Henin és Kim Clijsters csap össze.


A hét Grand Slam-viadalon diadalmaskodó Henin húsz hónap után ezen a tornán tért vissza a versenyszerű teniszezéshez, azt követően, hogy 2008 májusában világelsőként hagyott fel az élsporttal. A pénteki elődöntőben a harmadik helyen kiemelt szerb Ana Ivanovicsot verte meglepő magabiztossággal, eddig az előző fordulóban volt a legnehezebb dolga Czink Melinda ellen (csak a döntő szett rövidítésében kerekedett felül a magyar lányon).

A döntőben honfitársával, az ugyancsak hosszabb kihagyást követően tavaly nyáron visszatért - és a US Openen rögtön győztes - Kim Clijstersszel csap össze, aki a német Andrea Petkovicon jutott túl könnyedén.

A korábbi válogatottbeli csapattársak huszonkétszer mérkőztek eddig egymással, a mérleg serpenyője enyhén Henin felé billen (12-10). Emberemlékezet óta nem találkoztak, eddigi utolsó meccsükön Henin nyert a 2006-os wimbledoni elődöntőben (6:4, 7:6).

Henin a jövő héten, Sydney-ben is folytatná-e a menetelést, ahol Clijsters nem indul, de ehhez már Serena Williamsnek, Szafinának, Kuznyecovának, Wozniackinak, Gyementyjevának, vagy Jankovicsnak is lesz egy-két szava... 

WTA-TORNA, BRISBANE, 220 EZER DOLLÁR ÖSSZDÍJAZÁS, KEMÉNY PÁLYA
ELŐDÖNTŐ:
Clijsters (belga, 1.)–Petkovic (német) 6:4, 6:2
Henin (belga)–Ivanovics (szerb, 3.) 6:3, 6:2

 

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu