Federer pokoli küzdelemben győzött

Szerző: shLétrehozva: 2008. július 29. 23:14
Bejutott a Cincinnatiben zajló tenisz Mesterverseny harmadik fordulójába Roger Federer, de a világelső számára nem volt diadalút a Robby Ginepri elleni mérkőzés. Az amerikai az első két szettben nagyon megszorongatta a svájcit, ám a harmadik játszma már az első helyen kiemelt klasszisé volt. Igaz, akkor már ellenfelének egészségügyi problémái is voltak.


A világelső Roger Federer az első körben erőnyerő volt, a másodikban a hazaiak versenyzője, Robby Ginepri került vele szembe Cincinnatiben. Az amerikai versenyző az első fordulóban a svéd Jonas Björkman ellen diadalmaskodott két játszmában.

 

A mérkőzés elején a felek hozták adogatásaikat, Federernek a harmadik játékban volt lehetősége, hogy elvegye ellenfele szerváját, ám nem tudott élni a bréklabdájával. 2-2 után azonban már brékelt a svájci, ám nem sokáig örülhetett előnyének, hiszen közvetlenül utána elvesztette adogatását.

 

A felek a következő négy játékban is el tudták venni egymás szerváját, így továbbra is fej-fej mellett haladtak. 5-5 után Ginepri végre hozni tudta saját adogatását, és így Federernek már a versenyben maradás miatt kellett szerválnia.

 

Ez sikerült is neki, jöhetett a tiebreak. Itt az amerikai koncentrált jobban, és 7-2-vel hozta a rövidítést, ezzel együtt az első szettet is.

 

Toronto után újabb korai búcsú nézhetett volna ki Federernek, és a világranglistát 235 hete vezető klasszis bizony nagyon közel állt a kieséshez, mivel a második játszmában sem volt meggyőző.

 

Míg az első szettben főleg egymás adogatását vették el a felek, addig a másodikban a sajátjukat hozták. Ez így ment egészen 5-5-ig, ám ezután Ginepri a sólyomszemet is segítségül hívva elnyerte a svájci adogatását.

 

Nagyon nagy bajban volt Federer: mindössze egy játék választotta el a kieséstől, ráadásul nem ő adogatott. A világelső azonban összeszedte magát, és két brékpontot is kiharcolt, ezek közül a másodikat váltotta pontra. Jöhetett az újabb tiebreak, amely már jóval izgalmasabb volt, mint az előző, ám most Federer belekapaszkodott az utolsó lehetőségbe, és megnyerte a játszmát.

 

Következhetett az utolsó, mindent eldöntő szett, és ezt Federer egyből egy brékkel nyitotta. A svájci ebben az időszakban már azt a játékot nyújtotta, amit megszokhattak tőle a nézők, ráadásul Gineprin némi gyomorprobléma jelei mutatkoztak. Az amerikai ápolást is kért, és ekkor már látszott, nem nagyon lesz ő versenyben a záró szettben.

 

Nem is volt, Federer magabiztosan, 6:0-ra nyerte az utolsó szettet, és 2 óra 13 perces csata továbblépett a harmadik fordulóba.

TENISZ, CINCINNATI, MESTERVERSENY
2. FORDULÓ
Federer (svájci, 1.) - Ginepri (amerikai) 6:7 (2-7), 7:6 (7-5), 6:0
Söderling (svéd) - Robredo (spanyol, 12.) 7:6 (8-6), 6:4
1. FORDULÓ
Verdasco (spanyol, 10.) - Estrella (dominikai) 6:3, 7:5
Gasquet (francia, 11.) - Llodra (francia) 3:6, 6:1, 1:0-nál Llodra feladta
Lapentti (ecuadori) - Cilic (horvát) 7:6 (7-5), 6:2
Moya (spanyol) - Tipszarevics (szerb) 7:6 (7-5), 7:5
Guccione (ausztrál) - Levine (amerikai) 6:3, 6:4
Clement (francia) - T. Johansson (svéd) 7:6 (7-4), 6:7 (5-7), 6:3
Serra (francia) - Becker (német) 4:6, 7:6 (8-6), 6:4
Isner (amerikai) - Stoppini (olasz) 7:6 (7-2), 6:3

 

 

 

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu