Federer lefogná az Urál öklét

Szerző: shLétrehozva: 2009. január 21. 15:18
A svájci klasszis, Roger Federer ott folytatná a Szafin elleni mérkőzésen az Australian Open harmadik fordulójában, ahol a másodikban Koroljev ellen abbahagyta, vagyis hasonlóan biztos kézzel használná ki az előtte adódó lehetőségeket. Djokovics és Ivanovics bizakodó a folytatást illetően, és úgy érzik, ha hozzák eddigi teljesítményüket, nem érheti őket váratlan meglepetés a harminckettő között sem.


 


Roger Federer rendkívül elégedetten nyilatkozott a Jevgenyij Koroljev elleni győzelmet követően, és elmondása szerint játéka szinte minden elemével elégedett lehetett.

„Nagyszerű meccset játszottam orosz ellenfelemmel, örülök, hogy szinte nem is volt gyenge pontom ezen a napon. Koroljev rengeteg kockázatot felvállalt a siker érdekében, de ezúttal szerencsére ez is kevésnek bizonyult.”

A svájci kiválóság tart következő fordulóbeli ellenfelétől, Marat Szafintól, ám biztosra veszi, hogy közönségszórakoztató mérkőzés vív majd az „Urál öklével”.

„Sok emlékezetes mérkőzésen találkoztunk már egymással, soha nem számíthatok sétagaloppra ellene. A legvégéig összpontosítanom kell, hogy ne bukjak el ezen az akadályon.”

A García-Lópezt búcsúztató Szafin nem retten meg Federertől, és kemény, a játék minden szépségét felvonultató összecsapást vár.

„Mindent tudunk a másikról, kevés meglepetéssel szolgálhatunk a másiknak. Az elmúlt években többé-kevésbé kiismertük egymást, ráadásul nekem semmi okom sincs az aggodalomra. A saját játékomat kell játszanom, majd meglátjuk, mire lesz elég.”

Novak Djokovics szerint ahogy haladunk előrefelé az Australian Openen, úgy lendül egyre jobb formába, és alkalmazza mind nagyobb hatásfokkal az erősségét jelentő ütésfajtákat.

„A szerva- és a fogadójátékom már elérte a kívánt szintet, és már olyannyira jól érzem magam a pályán, hogy egyhamar nem szeretnék hazautazni Melbourne-ből.”

A Briantit két szettben elintéző szerb Ana Ivanovics is úgy látja, egyre inkább elkapja a fonalat, és immáron „üzemi hőmérsékleten” várhatja a folytatást.

„Jól mozogtam a pályán ezen a mérkőzésen, sokkal jobban, mint az első körben. Ezen a szinten már nincsen könnyű ellenfél, de azt hiszem, mindenki ellen jó esélyekkel vehetem fel a kesztyűt.”

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu