Ez Murray éve lesz Melbourne-ben?

Szerző: SHLétrehozva: 2015. január 29. 18:52
Nyolcadik GS-döntőjére készülhet Andy Murray, aki csütörtökön négy játszmában legyőzte az előző körben Rafa Nadalt kiejtő, cseh Tomás Berdychet. A pénteki Djokovics-Wawrinka meccsen derül ki, hogy kivel párbajozik majd a skót az Australian Open-elsőségért. Álomdöntő lesz a nőknél: az első és a második kiemelt, azaz Serena Williams és Marija Sarapova csap össze.


Murray az első teniszező szeretne lenni, aki három vesztes finálé után, negyedik próbálkozásra tudja elhódítani ezt a trófeát.

Van már két Grand Slam-serlege (2012-es US Open, 2013-as Wimbledon), mindkettőt Djokovics ellen szerezte, és könnyen előfordulhat, hogy Melbourne-ben is a szerbbel kell majd megküzdenie.

Ami a meccset illeti, Berdych nagy csatában, rövidítésben nyerte a 76 perces nyitószettet, de ellenfele egyre agresszívebb játékára nem volt válasza, két játszma alatt összesen három játékot tudott a maga javára elkönyvelni. A negyedik felvonásban 5:5-nél brékelt a hatodik kiemelt brit, aki aztán hozta a szerváját.

Álomdöntő a nőknél: az első és a második kiemelt, azaz Serena Williams és Marija Sarapova csap össze magyar idő szerint szombaton, hajnali két órakor.A 19. egyéni Grand Slam-serlegére hajtó Williams csak az első szettben szenvedett a szintén amerikai Madison Keys ellen, a folytatásban lesöpörte. Orosz kihívója is egy honfitárssal bánt el, mindössze öt játékot engedélyezett Jekatyerina Makarovának.férfi egyes, elődöntő:Murray (brit, 6.)-Berdych (cseh, 7.) 6:7 (6-8), 6:0, 6:3, 7:5pénteken játsszák:Djokovic (szerb, 1.)-Wawrinka (svájci, 4.) 9:30női egyes, elődöntő:S. Williams (amerikai, 1.)-Keys (amerikai) 7:6 (7-5), 6:2Sarapova (orosz, 2.)-Makarova (orosz, 10.) 6:3, 6:2

MAGYAR ELŐDÖNTŐS AZ AO-N
Gálfi Dalma bejutott az elődöntőbe a Melbourne-ben zajló ausztrál nyílt teniszbajnokság junior női egyes versenyében, miután két játszmában legyőzte a spanyol színekben induló Aliona Bolsova Zadoinovot, míg Valkusz Máté a német Louis Wessellsszel az oldalán nem került a fináléba junior férfi párosban. Gálfi a 14. helyen kiemelt brit Katie Swannel találkozik a döntőbe kerülésért.

junior női egyes, negyeddöntő:
Gálfi Dalma (5.)-Aliona Bolsova Zadoinov (spanyol, 4.) 6:1, 7:6 (7-4)

junior férfi páros, elődöntő:
Jake Delaney, Marc Polmans (ausztrál)-Valkusz Máté, Louis Wessels (magyar, német) 2:6, 6:1, 11-9 - döntő rövidítés (MTI)
Címkék: andy_murray
 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu