Elégedett a döntőről lemaradó Sampras

Szerző: shLétrehozva: 2008. december 7. 16:09
Noha vasárnap Cédric Pioline és Greg Rusedski játssza a döntőt a londoni szeniortornán, az igazi szenzációt az egyesben 14 Grand Slam-tornán diadalmaskodó Pete Sampras szereplése jelentette, aki egyáltalán nem búsul amiatt, hogy szombaton vereséget szenvedett francia ellenfelétől. Az amerikai legenda mindvégig remekül érezte magát a londoni Royal Albert Hallban, lenyűgözte a pazar helyszín és a sportszerű brit közönség.


Sampras 7:6 (7-5), 7:6 (7-5)-ra kapott ki Pioline-től, aki így elmondhatja magáról, végre megtörte az „átkot”. A két klasszis ugyanis profiként kilencszer találkozott, az amerikai zseni összesen három szettet bukott. A tengerentúli klasszis az 1993-as US Openen, valamint 1997-ben Wimbledonban is 3-0-ra diadalmaskodott a döntőben.

 

„Nagyszerű érzés. Igyekeztem hozni az adogatásaimat, és jól olvastam az ő szerváit. Nagyon szoros mérkőzés volt, óriási érzés, hogy végre győztesként foghattam kezet Pete-tel” – értékelt Pioline.

 

A 2002-ben visszavonult Pete Sampras tavaly november végén már ütőt ragadott, akkor Roger Federerrel találkozott bemutató meccseken. Ezúttal már hivatalos tornán is szerepelt, az októberben Budapesten is nagy sikert aratott Tour of Champions elnevezésű sorozat záró eseményén.

 

„Egész héten remekül éreztem magam, lenyűgözött a torna. Nagyszerű érzés, hogy visszatérhettem Londonba, a brit szurkolók is csodálatosan fogadtak – mondta Sampras. – Remek élményeim vannak a városból, az utcákat járva is felidéződtek a győzelmeim és a különböző versenyeken aratott diadalaim. Sajnálom, hogy a Royal Albert Hallban nem sikerült gyarapítanom a címeim számát”.

 

Pete Sampras hétszer vehette át a győztesnek járó trófeát Wimbledonban, de ezúttal nem látogatott el az All England Lawn Clubba. Ennek egyszerű a magyarázata…

 

„Úgy hallottam, hogy az építkezések kellős közepén járnak, én pedig akkor szeretnék odamenni, amikor minden elkészül. Akkor lesz majd esélyem az alaposan nézelődésre, talán még a Centerpályára is bemehetek. Szeretném, ha a gyermekeim is eljönnének. Most azonban nincsenek velem” – indokolt az amerikai legenda.

 

A budapesti torna főszervezője, a korábbi wimbledoni bajnok Taróczy Balázs is a helyszínen tekintette meg az idei londoni Mesterversenyt, a jövő évre tervezett eseményről is tárgyalt. Reméljük, kedvező hírekkel tér vissza a jövő héten…

 

 

 

 

 

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu