Elbánt régi ismerőse Szávay Ágival

Szerző: shLétrehozva: 2010. október 2. 18:02
Az első fordulóban búcsút intett a 4,5 millió dolláros pekingi tenisztornának Szávay Ágnes, aki három szettben, közel háromórás csatában szenvedett vereséget Jelena Vesznyinától. A tornát 2007-ben megnyerő magyar lány negyedszer találkozott orosz riválisával és harmadszor maradt alul vele szemben.


Szávay a szoros első játszmában négy bréklehetőségéből csak egyet tudott kihasználni, amely a rövidítésben visszaütött, a világranglistán 22 hellyel mögötte (58.) álló Vesznyina került előnybe.

Az egyenlítésre nem kellett sokat várni, a kiskunhalasi teniszező nagyszerűen fogadva mindössze egyetlen gémet engedélyezve döntő játszmára mentette a találkozót.

Az utolsó felvonásra Vesznyina adogatójátéka jelentősen feljavult (13 első szervájából 11 pontot nyert), háromszor brékelte honfitársunkat, aki 2 óra 49 perces csatában maradt alul és a tavalyi évhez hasonlóan az idén is az első fordulóban esett ki.

CHINA OPEN, 1. FORDULÓ, 4,5 MILLIÓ DOLLÁR ÖSSZDÍJAZÁS:
Vesznyina (orosz)-Szávay (magyar) 7:6(7-4), 1:6, 6:3

 

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu