Egy zsenivel szegényebb a teniszvilág

Szerző: shLétrehozva: 2009. november 11. 15:31
Pompás közönség előtt, a párizsi szupertornán zárult le Marat Szafin nagy sikerekben és érthetetlen hullámvölgyekben gazdag pályafutása. A közönség hosszasan ünnepelte, míg a szervezők emlékfilmmel köszöntötték a korábbi világelső teniszezőt, aki profi pályafutása utolsó mérkőzésén 6:4, 5:7, 6:4-re kapott ki a US Open idei bajnokától, az új generációt képviselő Juan Martin Del Potrótól.


A korábbi világelső a 2000-es évek elején volt a csúcson, bizonyára sokan emlékeznek még a US Open 2000-es döntőjére, amikor magától értetődő könnyedséggel és magabiztossággal ütötte ki a fénykorát élő Pete Samprast. Pedig a finálé előtt még az amerikai volt az esélyesebb, de a vége 6:4, 6.3, 6:3 lett az orosz játékosnak. Sokan úgy vélték, Szafin évekig a top3 tagja lesz, 2000. november 20-án ugyanis a világranglista élére került.

Szafin formája azonban rendkívül hullámzó volt, maga is bevallotta, nem híve a sportszerű életmódnak. Leaglábbis, hosszú távon…Habzsolta a sztársággal járó előnyöket, de azért a pályán is számtalanszor kitett magáért.

A US Open megnyerését követően 2002-ben és 2004-ben is döntős volt az Australian Openen, de Thomas Johansson és Roger Federer felülmúlta. A 2005-ös melbourne-i Grand Slam-tornán aztán öt szettes drámai összecsapáson verte a svájci legendát, a fináléban pedig 1:6, 6:3, 6:4, 6:4-es sikert aratott Lleyton Hewitt ellen.

Az 1980. január 27-én született Marat Szafin hétfőn 65. volt a világranglistán. Pályafutása során közel 14,5 millió dollárt teniszezett össze, összesen 15 versenyt nyert. A válogatott tagjaként 2002-ben és 2006-ban is Davis Kupa-győztes volt. Egyesben 422 profi találkozón nyert, 267 alkalommal szenvedett vereséget.

MARAT SZAFIN PÁLYAFUTÁSA VIDEÓN:

 

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu