Dollármilliók a fáradt sztároknak

Szerző: Siklós ErikLétrehozva: 2011. október 3. 14:56
Megkezdődött a hajrá az idei teniszidényben: a nőknél már csak négy hét van a 2011-es WTA szezonból és Caroline Wozniackit akár a héten az év királynőjének koronázhatják, mert (az ebben a versenyben) egyetlen komoly riválisa, Marija Sarapova kidőlt a sorból. A férfiaknál még meggyőzőbb Novak Djokovics fölénye az üldözők előtt, de Rafa Nadal matematikailag még mindig utolérheti a szerbet. A trónfosztott spanyolnak ehhez csodára lenne szüksége, a héten Tokióban kezdődhet a varázslat.


Miközben a profi teniszezőknél tartja magát a forradalmi hangulat, a jövő héten Sanghajban lesz a nagy egyeztetés a játékosok között a jövőről, lassan újra a pályán történteké lesz a főszerep. Igaz, Novak Djokovics és Roger Federer kihagyja az ázsiai körutat, de ez csak arra jó, hogy Rafa Nadal kapjon egy utolsó esélyt az elsőség visszaszerzésére. Ez persze gyakorlatilag lehetetlen az idén, de ha veretlen marad ősszel, mondjuk, sorozatban nyer Tokióban (címvédő), Sanghajban, Valenciában, Párizsban és a végén Londonban, akkor az 4500 pont. Jelenleg 4185 ponttal gyűjtött kevesebbet 2011-ben, mint a belgrádi, tehát, ha Djokovics nem lép pályára a következő két hónapban, akkor… Nehéz elképzelni, ráadásul ehhez Rafa Nadalnak pályafutása eddigi legjobb őszét kellene produkálnia, miközben hagyományosan ez a leggyengébb időszaka.

Roger Federer azzal, hogy lemondta az ázsiai utazást, gyakorlatilag letett arról, hogy egy éven belül világelső legyen (tudom, ez a kijelentés így megkérdőjelezhető, de vállalom), és az idő, túl a harmincon nem neki dolgozik. Igaz, Andre Agassi már elmúlt 33 éves, amikor még egyszer utoljára, néhány hétig vezette a ranglistát. Federernek elég lenne kettő hét, hogy megdöntse Pete Sampras kozmikus csúcsát.

Reuters
Federer szinte lemondot az év végi világelsőségről Fotó: Reuters

Ha már a számoknál tartunk, akkor érdemes megemlíteni, hogy Roger Federer és Rafael Nadal is dél-amerikai bemutató mérkőzésekre készül decemberben. Mi köze ennek a számokhoz? Mindössze annyi, hogy árnyalja a képet. Az utóbbi hónapokban új lendületet kapott örökzöld téma, a” túl hosszú a versenynaptár, nincs idő a pihenésre, a felkészülésre” című panasz nem hangzik hitelesen a sztárok szájából. Lehet persze azt mondani, kinek mi köze ahhoz, hogy mit csinál Federer, vagy Nadal a szabadidejében. A gazdasági válság nem akar begyűrűzni a teniszbe. A svájcit és a spanyolt jelenleg annyiért lehet értékesíteni, mint korábban egyetlen teniszezőt sem. Manapság egymillió dollár az áruk, és nem közös fellépés esetén. Persze, hogy nem lelkesednek a 250-es, vagy 500-as ATP Grand Prix-ért. Ott legalább négy meccset kell nyerni olykor néhány tízezer dollárért. Ráadásul mindketten arra a szintre értek, amikor a piaci értéküket nem befolyásolja, hogy éppen második, harmadik, vagy akár csak negyedik helyen állnak a világranglistán.

FÉRFI TENISZ-VILÁGRANGLISTA (2011.10.03.):
1. (1.) Novak Djokovics szerb 14 720 pont
2. (2.) Rafael Nadal spanyol 10 575
3. (3.) Roger Federer svájci 8380
4. (4.) Andy Murray brit 7415
5. (5.) David Ferrer spanyol 4200
6. (6.) Robin Söderling svéd 3770
7. (7.) Jo-Wilfried Tsonga francia 2870
8. (8.) Mardy Fish amerikai 2820
9. (9.) Gael Monfils francia 2780
10. (10.) Tomas Berdych cseh 2775
11. (11.) Nicolas Almagro spanyol 2300
12. (12.) Gilles Simon francia 2255
13. (17.) Janko Tipsarevics szerb 2075
14. (13.) Juan Martin del Potro argentin 2030
15. (14.) Andy Roddick amerikai 1995
...229. (229.) Kellner Ádám magyar 221
...274. (273.) Balázs Attila magyar 179
NŐI TENISZ-VILÁGRANGLISTA (2011.10.03.)
1. ( 1.) Caroline Wozniacki dán 8755 pont
2. ( 2.) Marija Sarapova orosz 6450
3. ( 4.) Vera Zvonarjova orosz 6315
4. ( 3.) Viktorija Azarenka fehérorosz 6055
5. ( 6.) Petra Kvitová cseh 5895
6. ( 5.) Li Na kínai 5870
7. ( 7.) Samantha Stosur ausztrál 5380
8. ( 9.) Kim Clijsters belga 4501
9. ( 8.) Francesca Schiavone olasz 4380
10. (10.) Marion Bartoli francia 4325
11. (11.) Andrea Petkovic német 4020
12. (13.) Agnieszka Radwanska lengyel 3945
13. (12.) Jelena Jankovics szerb 3270
14. (14.) Serena Williams amerikai 3180
15. (15.) Peng Suaj kínai 2825
...71. (69.) Arn Gréta magyar 965
...147. (144.) Czink Melinda magyar 441
...186. (191.) Babos Tímea magyar 330
...187. (200.) Jani Réka Luca magyar 327
...250. (251.) Szávay Ágnes magyar 221
 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu