Címvédő Sarapova vagy világelső Serena?

Szerző: SHLétrehozva: 2013. június 6. 19:31
Fordulatos mérkőzésen, ásszal jutott a 2013-as Roland Garros döntőjébe a második kiemelt Marija Sarapova, aki a fehérorosz Viktorija Azarenkát győzte le csütörtökön az első elődöntőben (6:1, 2:6, 6:4). Óriási csata volt, a több mint egy órás utolsó szettet rövid esőszünet előzte meg, amely nem jött rosszul Sarapovának. Serena Williams megalázó vereséget mért Sara Erranira.


Sarapova elveszített adogatással kezdte a meccset, a második szett kifejezetten rosszul sikerült neki, és a harmadikban is adódtak megingásai, 11 kettőshibát ütött, de így is nyerni tudott, harcban maradt a címvédésért.

A döntő játszmában visszaengedte Azarenkát a brékhátrányból, 5:2-es vezetésnél pedig négy meccslabdát is elszórt, ötödik lehetőséget aztán már kíméletlenül kihasználta. Az orosz sztár pályafutása során először döntős Grand Slamen címvédőként.

Tavaly Sara Erranit verte meglehetősen simán a döntőben a Chatrier-n, ez a párharc most nem jött össze, mert a világelső Serena Williams megsemmisítette az olaszt a másik ágon (6:0, 6:1). 46 perc, 40 nyerő, öt ász: az amerikai tökéletes produkcióval üzent Sarapovának, aki egyébként 2005 óta nem tud nyerni a világ jelenlegi legjobbja ellen. Serena 2002-ben már bajnok lett Párizsban, de csak 11 év elteltével jutott most ismét a fináléba.

Serena ellenállhatatlan
Címkék: Marija Sarapova
 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu