Bejött Agassi tippje: Federer kikapott

Szerző: Siklós Erik, MelbourneLétrehozva: 2013. január 25. 13:04
Bámulatos csatában búcsúzott az Australian Opentől Roger Federer. A melbourne-i Grand Slam négyszeres bajnoka Andy Murray ellen bukott el. A skót szervája végig hatékonyabb fegyverként működött és az alapvonalról játszott labdamenetek többségéből is ő került ki győztesen. Az első felvonásban második nekifutásra elvette Federer adogatójátékát (2:1) és az előnyét végig megtartotta. A következő játszmában egyikőjük sem jutott fogadóelőnyig, a rövidítésben a svájci koncentrált jobban. A harmadik szetthez megint elég volt egyetlen brék és újra Murray lehetett nyugodtabb. Parádés pontokat játszottak, mintha gladiátorok sakkoztak volna. Mértani pontosság, művészi megoldások, akrobatikus alakítások. A védekezés és a támadás magasiskolája. A Rod Laver aréna közönségének a többsége egyértelműen Roger Federer mellett állt, de ez sem segített rajta. A svájci a negyedik játszmában, a mérkőzés folyamán először brékelte a britet, de 4:1-ről majdnem elvesztette a szettet. Murray visszabrékelt és 5:5-nél nullára nyerte el Federer adogatását, ami akár meg is pecsételhette volna a bázeli sorsát. De nem volt vége! A dráma fokozódott, a publikum tombolt, különösen, amikor Federer a második rövidítést is hozta. 3 óra 30 perce játszottak, de semmi nem dőlt el. A döntő, ötödik játszmában a hat évvel fiatalabb brit megint gyorsan előnyhöz jutott, elment 3:0-ra és másodszor nem kellett adogatnia a diadalért, mert 5:2-nél hatodszor brékelt. Az első öt meccsén játszmát sem vesztett Andy Murray pályafutása során először bizonyult jobbnak a királynál Grand Slam meccsen (összesítésben amúgy 10:9-re vezetett a skót): a kereken 4 órás párbajt 6:4, 6:7, 6:3, 6:7, 6:2-re nyerte. Tizenötezer szurkoló felállva tapsolta az arénából távozó Roger Federert. Vasárnap tehát a férfi egyes fináléban Andy Murray lesz a kétszeres címvédő Novak Djokovics ellenfele. A világelsőnek teljesült a kívánsága, még csütörtökön mondta, nem bánná ha Federer és Murray legalább 4 órán át küzdene egymással. Andre Agassi tippje is bejött: az Australian Open négyszeres bajnoka nyolc év után tért vissza Melbourne-be és úgy nyilatkozott, hogy Murray legyőzi Federert (igaz ő négy játszmát várt).


 

„Nem hiszem, hogy egy 4 órás mérkőzésnek az ötödik szett eleje volt a kulcsa, összességében úgy gondolom, hogy ő több esélyt teremtett magának. Nekem nehézséget okozott, hogy az adógatójátékaiban komolyabb nyomást gyakoroljak rá. Egyértelműen kicsit agresszívabban teniszezett, mint én, és ennek köszönhette az újabb és újabb lehetőségeket. Természetesen egy jobb rajtban reménykedtem a döntő játszmában, mert a negyedik után jó érzéseim voltak. Igaz, szinte az egész mérkőzésen, a legelejétől hátrányban voltam, de néhányszor képes voltam kiegyenlíteni. Kemény meccset játszottunk, ahol azért nekem is volt némi esélyem. Andy ezen az estén kicsit jobban teniszezett, mint én. Alapvetően nagyon elégedett vagyok a versennyel, jól teniszeztem, jól mozogtam, és bírtam erővel az utolsó két mérkőzés tíz játszmáját is. Némiképp talán nyomot hagyott bennem a Tsonga elleni öt szett, de ez nem kifogás, nem ezért vesztettem. Persze jó lett volna úgy érkezni az elődöntőbe, mint Andy. De még egyszer mondom, megérdemelten, sportszerű körülmények között győzött le ezen az estén. Természetesen bosszantó öt játszmában kikapni és így búcsúzni, de ez nem először fordul elő velem pályafutásom során" – nyilatkozta a mérkőzés után Roger Federer, aki úgy gondolja, hogy a döntőnek Novak. Djokovics az esélyese. Még úgy is – tette hozzá a svájci – hogy legutóbb a US Open döntőjében Andy nyert.Nem véletlenül kérdezte az egyik újságíró Andy Murrayt, arról, miként lehetséges, hogy ötszettes, négyórás csatát játszott, miközben abszolút dominált a mérkőzésen (21 ászt adogatott, míg Federer csak ötöt, 16 fogadóelőnye volt, svájcinak csak hat, és 26 ponttal többet nyert, mint Federer):

„Nem mondanám, hogy domináltam a meccsen, nem feltétlenül éreztem úgy. Persze többször nyertem el az adogatójátékát, és összességében egyértelműen több pontot értem el. Mindent úgy csináltam, ahogy kellett, még az elvesztett szettek során és után is. Örülök, hogy válaszoltam a két elbukott játszmára. A múltban kikaptam tőle kemény csatában Grand Slameken, ezért is tölt el annyira elégedettséggel ez a siker. Biztos vagyok benne, fogunk még egymás ellen játszani Grand Slamen, és a mostani eredmény segíteni fog a jövőben – magyarázta Andy Murray, akin többen számon kérték, hogy nem látszik rajta a boldogság. – Ez egy nagyon hosszú mérkőzés volt, nagyon későn fejeztük be, fáradt vagyok. Nem akarok feleslegesen energiát veszíteni, mert mindenre szükségem lesz Novak ellen vasárnap. Nem tudom, hogy fog érezni magam szombaton, biztos, hogy fáradt leszek, szeretnék olyan sokáig aludni, ameddig csak lehet. Nagyon keveset fogok ütögetni. Az a legfontosabb, hogy a regeneráció tökéletes legyen. Egy ilyen döntő azon múlik, hogy az adott napon, hogyan játszik az ember. Talán a legnagyobb változás a játékomban az elmúlt egy évben, hogy a nagy meccseken játszom a legjobb szinten" – mondta bizakodva Andy Murray.

AUSTRALIAN OPEN, PÉNTEKI EREDMÉNYEK:

FÉRFI EGYES, ELŐDÖNTŐ:

Murray (skót, 3.)-Federer (svájci, 2.) 6:4, 6:7(5-7), 6:3, 6:7(2-7), 6:2

NŐI PÁROS, DÖNTŐ:

Errani, Vinci (olaszok, 1.)-Barty, DellAcqua (ausztrálok) 6:2, 3:6, 6:2

SZAVAZÁS EREDMÉNYE
Ki nyeri a 2013-as Australian Open férfi döntőjét?
Novak Djokovics 67.5%
 
Andy Murray 32.5%
 

SZAVAZÁS EREDMÉNYE
Ki nyeri a 2013-as Australian Open női döntőjét?
Viktorija Azarenka 68.4%
 
Li Na 31.6%
 

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu