Bajban a magyar Davis Kupa-kapitány

Szerző: shLétrehozva: 2011. szeptember 9. 15:21
Kellner Ádám betegsége miatt lemondta a játékot a brit teniszválogatott ellen, az egy hét múlva kezdődő Davis Kupa-mérkőzésen, amelyen az euro-afrikai zóna I. csoportjába jutás a tét.


A pénteki budapesti sajtóbeszélgetésen Kellner elmondta, hogy még New Yorkban, a US Open selejtezője idején kapott egy vírusfertőzést, azóta sem gyógyult meg, ezért nem vállalta a szereplést Glasgow-ban.

Hornok Miklós Davis Kupa-kapitány egyelőre keresi, ki helyettesíthet a mérkőzésen Kellnert.

"Még ma meghozom a döntést, de nem vagyok könnyű helyzetben" - fogalmazott Hornok.

A britek a világranglistán jelenleg negyedik Andy Murray-t is nevezték az összecsapásra...

"Húsz százalék esélyt adnék magunknak, bár nem szeretek jósolgatni" - tette hozzá a szakvezető, aki már a múlt héten kijelölte az utazó gárdát, eszerint Balázs Attila, Bardóczky Kornél és Balázs György alkotja az együttest az összecsapáson, melyet a glasgow-i Braehead Arénában rendeznek, kemény pályán.

A magyarok eddig háromszor játszottak jelenlegi riválisukkal, és a britek vezetnek 2-1-re. Legutóbb 1993-ban találkozott a két csapat, akkor a Noszály Sándor, Krocskó József, Markovits László, Lányi András alkotta csapat emlékezetes meccsen 3-2-re győzött a Margitszigeten.

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu