Arnnak az elődöntő lett a végállomás

Szerző: shLétrehozva: 2008. július 12. 16:35
Két sima játszmában kapott ki Arn Gréta a a Római parton zajló Gaz de France Grand Prix-n. A magyar versenyző mindkét felvonást 6:1-re vesztette el Alize Cornet ellen. A második helyen kiemelt francia teniszezőnő a fináléban a Szávay Ágnest is búcsúztató Andreja Klepaccal találkozik majd.


Arn kiválóan kezdett, hiszen rögtön a mérkőzés elején elvette ellenfele adogatását, és ekkor a magyar szurkolók elkezdhettek reménykedni, hogy a huszonkilenc éves versenyző tovább menetel a Római Teniszakadémián.

 

A világranglista huszadik ellenfél, azonban hamar „helyreállította a világ rendjét” és először visszavette a brékelőnyt, majd egyre magabiztosabbá vált szervajátéka, és egymás után hozta a pontokat, aminek az lett a vége, hogy a vezetést is átvette.

 

A magyar lány ettől mintha megilletődött volna, mert olyan simán vesztette el az első szettet, amin talán Cornet is meglepődött. Mindenesetre Arn szervajátéka nagyon gyenge volt, hiszen az első felvonásban egyszer sem tudta megnyerni azt, így 6:1-re végződött az első felvonás.

 

A második játszma elején aztán megtört a jég, és a huszonkilenc éves magyar először megnyerte a saját adogatását. Igaz, mint utóbb kiderült ez egész meccsen ez volt az egyetlen szervajátéka, amit hozni tudott, mivel ezután már nem futotta brékre a tudásából,  így a második felvonást is 6:1-re elvesztette.

 

Alize Cornet így könnyedén jutott a döntőbe, ahol nem lesz könnyű dolga, hiszen a Szávay Ágnest is búcsúztató Andreja Klepac lesz az ellenfele.

 

GAZ DE FRANCE GRAND PRIX, NŐI EGYES, ELŐDÖNTŐ:
Cornet (francia, 2.) – Arn (magyar) 6:1, 6:1

 

 

 

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu