Andreja Klepac az első döntős a Rómain

Szerző: shLétrehozva: 2008. július 12. 15:31
A világranglista 135. helyén álló Andreja Klepac három szettben búcsúztatta a horvát Karolina Spremet a Római parton zajló Gaz de France Grand Prix-n. A Szávay Ágnest is megverő versenyző így elsőként jutott a fináléba.


A szlovén teniszezőnő a második fordulóban a verseny első kiemeltjét, Szávay Ágnest búcsúztatta, és látva azt a mérkőzést, nem meglepő, Klepac menetelése a Római Teniszakadémián.

 

A világranglista százharmincötödikje villámrajtot vett, az első szettben kétszer is elvette horvát ellenfele adogatását, és eközben a szervajátéka olyan magabiztos volt, hogy Spemnek esélye sem volt visszajönni a meccsbe.

 

A második játszmában aztán összeszedte magát a horvát, ebben a felvonásban már hat bréklabdája volt, amelyből kettőt ki is használt – Klepac háromból csak egyet -, és kiegyenlített.

 

A döntő felvonás ismét hatalmas harcot hozott, amelyben ismét a szlovén lány bizonyult jobbnak, és 6:4-es harmadik szettbeli sikere egyben az is jelentette, hogy bejutott a torna döntőjébe.

 

GAZ DE FRANCE GRAND PRIX, NŐI EGYES, ELŐDÖNTŐ:
Klepac (szlovén) - Sprem (horvát) 6:2, 4:6, 6:4

 

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu