Amikor a skót megleckézteti a csodatevőt

Szerző: shLétrehozva: 2009. április 4. 08:00
Andy Murray jutott a döntőbe a Miamiban zajló 4,5 millió dollár összdíjazású keménypályás tenisztornán, miután legyőzte Juan Martin Del Potrót. A skót klasszis csak a második szettben bizonytalankodott, az elsőben és a harmadikban lejátszotta a pályáról a korábban a világelső Rafael Nadalt búcsúztató reménységet. Murray ellenfele a fináléban Novak Djokovics lesz.


Villámrajtot vett Andy Murray argentin riválisa ellen, hiszen a skót klasszis már az első szettben remekelt. A torna negyedik kiemeltje úgy nyerte meg az első szettet, hogy két alkalommal is elvette ellenfele adogatását, ráadásul ellenfelének egyetlen esélyt sem adott a brékre.

A folytatásban aztán lázhattunk valamit Del Potro egy nappal korábban mutatott formájából, és a második felvonást 7:5-re meg is nyerte, és elkezdhetett reménykedni, hogy a döntő felvonásban ismét csodát tehet, ugyanúgy, mint Rafael Nadal ellen.

Ezúttal azonban nem jöttek be a számításai, hiszen Murray újra összeszedte magát, és simán húzta be a harmadik játszmát, amelynek köszönhetően bejutott a fináléba. A skót kiválóság ellenfele a döntőben a Roger Federert búcsúztató Novak Djokovics lesz.

 

MIAMI, 4,5 MILLIÓ DOLLÁR ÖSSZDÍJAZÁSÚ TENISZTORNA, FÉRFI EGYES, ELŐDÖNTŐ:
Murray (brit, 4.) - Del Potro (argentin, 6.) 6:1, 5:7, 6:2

 

 

 

 

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu