Peking 2008: perdöntő bizonyíték a Phelps-Csavics csatában

Szerző: MTILétrehozva: 2008. augusztus 23. 18:22
A pekingi olimpia úszóversenyeinek hivatalos időmérője, az Omega nyilvánosságra hozta azt a fotót, amelyen egyértelműen látszik, hogy az amerikai Michael Phelps legyőzi a szerb Milorad Cavicot a férfi 100 m-es pillangó döntőjében.


Phelps 50.58, riválisa 50.59 mp alatt ért célba az időmérő szerint. A szerbek először óvtak, és azt gyanították, hogy az amerikai úszófenomén szponzoraként is fellépő Omega manipulálta a végeredményt. Az illetékes bizottság helyben hagyta a dobogósok sorrendjét.


Silvio Chianese, a cég illetékes elmondta: a stopper akkor áll meg, amikor az úszó legalább 3 kg-os erővel nyomja a falat.


"Erre azért van szükség, nehogy egy hullám is megállítsa az órát. A kinagyított képen egyértelműen látszik, hogy amikor Phelps megnyomja a falba épített érzékelőt, Cavic még csak közelít. Fotót a vitatott esetekre használjuk. Ebben az ügyben is ez történt, de például a váltók esetleges rossz váltásakor is alkalmazható" - jegyezte meg Chianese.


A nemzetközi szövetség (FINA) igazgatója, Cornel Marculescu jelezte: ő erőltette az Omegát - amely egyben Phelps egyik szponzora is -, hogy hozza nyilvánosságra a perdöntőt fényképet.

 

"Így egyértelmű a helyzet. A mi sportágunk az, amelyben a sportolók érintéssel maguk állítják meg az órát. Az Omega nem tudja megállítani az órát. Nincs célvonal, nincs célfotó. Az az első, aki először érinti meg a falat" - mondta Marculescu.

 

Számítások szerint, amikor a végül nyolc aranyéremig jutó Phelps benyúlt, akkor Cavic 1,97 cm-re volt a faltól.

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu