Peking 2008, férfi súlylökés: Kürthy Lajos apja még bizonytalan

Szerző: shLétrehozva: 2008. augusztus 15. 11:33
A súlylökő Kürthy Lajos versenyszámában nem került a 12-es döntőbe, a XXIX. Nyári Olimpiai Játékokon. Ami egy 22 éves sportolónál, első ötkarikás fellépésén nem tragédia, az édesapja, id. Kürthy Lajos azonban úgy véli, valami fontos dolognak kellett történni a pekingi olimpiai stadionban a Mohácsi TE sportolójával, mert keveslik a mért eredményt.


„Sem a televízióban, sem a számítógépes világhálón nem tudtuk követni a súlylökés selejtezőjét” – sajnálkozott a papa. - Az azonban bizonyos, Lajos az utóbbi időben soha nem teljesített úgy, hogy az csak 18-assal kezdődjön. Edzésen, két nappal korábban 20 méter fölé jutott a súlygolyóval, az döntőt ért volna.”

 

„Könnyen elképzelhető, hogy a második, egyébként érvénytelen kísérlete lehetett volna a nagy lökés, amivel beverekedhette volna magát a 12-es fináléba, de ott kilépett, érvénytelen volt a gyakorlata. Utána vélhetően fejben elveszette a fonalat, legalábbis erre gyanakszunk. A román edzője, Petre Manu sem érti a történteket.”

 

„Nem vagyunk csalódottak, de öröm sem jellemez minket! Mi nem helyezésben gondolkodtunk az elindulás előtt, hanem távolságban, ami nem jött össze. A fiam még nem elég erős ehhez a versenyszámhoz, de Londonban, 2012-ben már mellette szólhat a tapasztalat, meg a kor is. Eddig mindent technikával oldott meg, de néhány kilogramm izom hiányzik róla, ezt mindenki tudja. Ezen mindenképpen változtatni akarunk.” – fejezte be az értékelés az idősebb Kürthy.

 

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu