Pars Krisztián megtörheti az aranyátkot

Szerző: shLétrehozva: 2008. augusztus 17. 11:40
A helyszínen több százan, a televíziókészülékek előtt több millióan szurkolhatnak Pars Krisztiánnak, aki a férfi kalapácsvetők közép-európai idő szerint 13 óra 10 perckor kezdődő vasárnapi döntőjében a pekingi olimpia kilencedik versenynapján végre megtörheti a magyar aranyátkot. Idei eredményei, és a selejtezőben mutatott formája alapján erre minden esélye megvan a szombathelyi nehézatlétának.


Fotó: Getty Images

Vasárnap hat aranyérem is gazdára talál az atlétikai versenyek helyszínén, a Madárfészekben. A nőknél maratonin, 3000 akadályon, hármasugrásban és 100 méteren hirdetnek győztest, a férfiaknál pedig 10 000 méteren és kalapácsvetésben. Mi, magyarok az utóbbi versenyszámot várjuk leginkább, reménységünk, Pars Krisztián ugyanis a végső sikerre is esélyes.

 

 

 

Pars pénteken az A jelű selejtezőcsoportba kapott besorolást. Az időzavarba kerülő szervezők menetközben vetettek véget a bemelegítésnek, így honfitársunknak kettő helyett csupán egy dobásra volt lehetősége. Ez sajnos vissza is köszönt a kvalifikációs szakasz nyitókörében, a magyar versenyző elszúrta első kísérletét. Egyrészt nem szállt messzire a kalapács, másrészt pedig a lendület kivitte a dobókörből.

 

 

 

Második próbálkozásra viszont 80,07 métert produkált, ezzel pedig nemcsak saját ágát, hanem a teljes selejtezőt magabiztosan nyerte. Az A csoportban egyébiránt Parson kívül csupán a szám athéni bajnoka, a továbbra is sérüléssel küszködő japán Murofusi Kodzsi teljesítette a 78 méteres selejtezős szintet, 78,16-ig jutott.

 

 

 

Aztán a magyar-japán duóhoz a B csoportból e tekintetben a sydneyi aranyérmes lengyel Szymon Ziólkowski idei legjobbjával, 79,55-tel, a világbajnoki második szlovén Primoz Kozmus 79,44-gyel, a háromszoros vb-győztes fehérorosz Ivan Tyihon pedig 79,26-tal csatlakozott. Nekik sikerült, heten viszont a selejtezőszint teljesítése nélkül jutottak a tizenkettes döntőbe.

 

 

 

A kvalifikációs kör és a finálé két külön műfaj, ennek ellenére van okunk bizakodni látván Pars Krisztián formáját és idei eredményeit. A magyar dobóatléta július 9-én 81,96 méterig jutott a finnországi Lahtiban rendezett nemzetközi versenyen, ezzel természetesen meg is nyerte a viadalt.

 

 

 

Az elmúlt esztendők világversenyes tapasztalatai azt ígérik, hogy a dobogóhoz legalább 81-81,50 körüli eredmény kell, aki pedig biztosra akar menni, annak minimálisan 82 méter felettire lesz szüksége. Mégis mihez tartás végett, a tavalyi oszakai vb-n heten is nyolcvan fölé jutottak. Ott, akkor Pars ötödik lett (80,93), akárcsak négy esztendeje az athéni olimpián (78,73).

 

 

 

A Dobó SE versenyzője szerényen annyit vetítette előre a döntő előestéjén, hogy ezen a pozíción mindenképpen javítana, illetve 81 méter fölé jutna. Azt pedig majd meglátja, ez mire lesz elég. Meglátjuk. A közép-európai idő szerint 13 óra 10 perckor kezdődő fináléban minden kiderül.

 

 

 

Amennyiben Pars Krisztián megtöri az aranyátkot, úgy a tizedik magyar ötkarikás atlétadiadalt arathatná. Kalapácsvetésben pedig Németh Imre (1948), Csermák József (1952), Zsivótzky Gyula (1968) és Kiss Balázs (1996) után lehetne az ötödik.

 

 

 

A tizenkettedik, illetve a hatodik is lehetne, csakhogy Annus Adrián kalapácsvetőt és Fazekas Róbert diszkoszvetőt négy esztendeje doppingvétség miatt győztes pozícióból diszkvalifikálták.

 

 

 

A SportHirado.hu-nak az olimpia előtt adott interjújában Pars annyit elöljáróban megjegyzett, hogy szó nélkül elfogadná az ezüstöt, illetve az eredményes szereplésért járó jutalomból lakást vásárolhatna Szombathelyen. Tény, az aranyprémiumból nagyobbat vehetne…

 

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu