Pars Krisztián bejutott a döntőbe

Szerző: shLétrehozva: 2008. augusztus 15. 06:01
Mindössze Pars Krisztián tudott nyolcvan méter felett dobni a férfi kalapácsvetés selejtezőjének A csoportjában, így természetesen bejutott a döntőbe a pekingi olimpián. A szombathelyi versenyző mellett mindössze a versenyszám címvédője, a japán Murofusi Kodzsi tudta megdobni a 78 méteres szintet.


Nem sikerültek az első sorozat dobásai a férfi kalapácsvetés selejtezőjének A csoportjában. Ebben az időszakban mindössze a versenyszám címvédője, a japán Murofosi Kodzsi tudta megdobni a 78 méteres szintet, az ázsiai ezt 16 centiméterrel teljesítette túl.

 

A magyar induló, Pars Krisztián első próbálkozásra 75 méter körüli eredményt produkált, ezt le sem mérette, ugyanis láthatóan messze volt a döntőt érő szinttől.

 

Pars másodjára már összekapta magát, és nem csak a 78 métert dobta meg, hanem próbálkozása nyolcvan fölé szállt, és ezzel ő volt az egyetlen, aki átlépte ezt a határt.

 

 

„Megzavart, hogy a szervezők nem engedték elvégezni a két bemelegítő dobást, pedig ez előírás minden versenyen - mondta az MTI-nek a szombathelyi dobó. - Egyet dobtam, azután pedig már nem került rám újból a sor, mert elkezdték a selejtezőt. Ezért rontottam el az első kísérletet. Az eset miatt hivatalosan tiltakoztunk is.

 

A többiek azonban még izgulhatnak, ugyanis a harmadik sorozatban sem sikerült senkinek megdobnia a döntőt érő szintet. A legközelebb ehhez a német Markus Hesser állt, aki 77,60-at dobott. A magyar származású, de horvát színekben versenyző Haklits András negyedik helyen végzett a selejtező-csoportjában 77,12-es eredménnyel.

 

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu