A csoportkörben már megmérkőzött egymással a német és a spanyol válogatott, akkor előbbiek 1-0-ra győztek, Moritz Fuerste a 33. percben volt eredményes. A csoport első helyén viszont a spanyolok végeztek, hiszen a többi találkozójukat nyerték, miközben a németek a dél-koreaiakkal és a belgákkal is csak döntetlent játszottak.
Az elődöntő kiegyenlített csatákat hozott, a németek csak büntetőpárbajban bizonyultak jobbnak Hollandiánál, a spanyolok egy góllal verték Ausztráliát.
A finálé ennek megfelelően kiegyenlített, nagy csatát hozott, amelyen egy sarok-büntetőt követően egy gólt eltalált lövés döntött.
Németország ötödször játszhatott döntőt az olimpiai tornán, 1972 és 1992 után harmadszor szerzett aranyérmet. Münchenben Pakisztán verték 1-0-ra, Barcelonában Ausztráliát 2-1-re verték.
A spanyolok ellenben harmadszor szerepelhettek döntőben – 1980, 1996, 2008 –, de egyiken sem sikerült nyerniük. Előbb India 4-3-ra, majd Hollandia 3-1-re verte őket.
A döntőnél izgalmasabb volt a bronzmeccs, amelyen az ausztrálok a mérkőzés kilencedik percében már 3-0-ra vezettek – négy perc alatt háromszor voltak eredményesek –, de a hollandok fel tudtak jönni egygólos hátrányra.
Mielőtt azonban igazán izgalmas lett volna a mérkőzés, az ausztrálok ismét gólt szereztek, majd a második félidőben újabb két góljukkal eldöntötték a mérkőzést.
A vesztes és érem nélkül maradó hollandok a torna gólkirályi címével kárpótolták magukat: Taeka Taekema tizenegy találattal végzett az első helyen, tíz gólt sarok-büntető végén szerzett, egyet pedig büntetőből. Az aranyérmes német csapatban nem volt kiugró egyéni teljesítmény, hárman – Florian Keller, Mattthias Witthaus és Christopher Zeller – három gólig jutottak, míg további öt játékot egy-egy gólt szerzett.