Michael Phelps teljesítette küldetését

Szerző: shLétrehozva: 2008. augusztus 17. 05:22
A pekingi olimpia úszódöntőinek nyolcadik, zárónapján a 4x100-as vegyes váltót a férfiaknál az amerikaiak, a nőknél az ausztrálok nyerték világcsúccsal. Női 50 gyorson a német Britta Steffen, férfi 1500 gyorson a tunéziai Usszama Melluli diadalmaskodott. Az amerikai Michael Phelps teljesítette küldetését, nyolc aranyérmet szerzett, ebből hetet világrekorddal. Ezzel immáron az úszósport történetének legnagyobb alakja a tengerentúli.



A pekingi olimpia úszódöntőinek nyolcadik napján nem voltak érdekeltek a magyarok, a mieink három ezüstéremmel (Cseh László, 200 és 400 vegyes, 200 pillangó), egy ötödik (Gyurta Dániel, 200 mell) és két hatodik hellyel (Kis Gergő, 400 vegyes és a Mutina Ágnes, Jakabos Zsuzsanna, Verrasztó Evelyn, Dara Eszter összetételű 4x200-as női gyorsváltó) zárták a versengést a Vizes Kockában.

 

 

 

Négy úszóaranyérmet adtak át helyi idő szerint vasárnap délelőtt a kínai fővárosban. A finálék sorát pedig a női gyorsúszók 50 méteres versenyszáma nyitotta. Négy éve Athénban a holland Inge de Brujin diadalmaskodott, a németalföldieket ezúttal a hatos pályán Marleen Veldhuis, a hetesen Hinkelien Schreuder képviselte.

 

 

 

A legjobb idővel jutott a döntőbe, így a négyesen tempózhatott a 41 esztendős Dara Torres, aki 1984 és 2000 között négy arany-, egy ezüst- és négy bronzéremből álló ötkarikás medáliakollekciót halmozott fel. Igaz valamennyi elsőségét az amerikai váltó tagjaként érte el. A világcsúcstartó ausztrál Lisbeth Trickett a kettes rajtkőről, honfitársa, Cate Campbell az ötösről várta startot.

 

 

 

Torres remekül kezdett, féltávnál tisztán vezetett, de mögötte nagyon jött Campbell és Veldhuis. Aztán a táv második felére beleerősített a hármason a német Britta Steffen, akitől ebben a versenyszámban nem sokan várták a sikert. Végül azonban lehajrázta Torrest, és ha egyetlen századdal is, de hamarabb csapott a célba amerikai riválisánál. Olimpiai csúccsal, 24,06-tal győzött

 

 

 

Következett az 1500 méteres férfi gyorsúszás, ahol Grant Hackett arra készült, hogy sporttörténelmet írjon. Sydneyi és athéni címe után Pekingben a triplázás reményében vetetette magát a habokba. Csupán a hetes pálya jutott a csodatételt ígérő tunéziai Usszama Mellulinak, az athéni ezüstérmes amerikai Larsen Jensennek pedig csak a nyolcas.

 

 

 

150 méterig a kanadai Ryan Cochrane vezetett (1:25,31), 200-nál Hackett az élre állt, de csupán 550-ig nézte a hátát a mezőny (5:22,65), ezután azonban ismét Cochrane vállalta magára a felvezető szerepét. 1000-nél még a kanadai, 1050-nél Hackett, 1100-nál pedig Melluli haladt legelöl, utóbbi már nem is hagyta veszni előnyét. Usszama Melluli 14:40,84 perces időeredménnyel lett olimpiai bajnok!

 

 

 

A 4x100-as női vegyes váltók fináléját az Emily Seebohm, Leisel Jones, Jessicah Schipper, Lisbeth Trickett összetételű ausztrál válogatott nyerte 3:52,69 perces világcsúccsal. Második az Egyesült Államok (3:53,90), harmadik Kína (3:56,11).

 

 

 

Ugyanebben a versenyszámban a férfiaknál az amerikaiak visszavágtak az ausziknak, az Aaron Peirsol, Brendan Hansen, Michael Phelps, Jason Lezak alkotta váltójuk 3:29,34 perces világcsúccsal diadalmaskodott. Ausztrál ezüst (3:30,06), japán bronz (3:31,18) végszóra.

 

Phelps teljesítette a küldetést, nyolc aranyérmet szerzett, ebből hetet világrekorddal. Immáron az úszósport történetének legnagyobb alakja. Méltó záróakkord volt ez, így búcsúzik a Vizes Kocka.

 

XXIX. NYÁRI OLIMPIAI JÁTÉKOK, PEKING
ÚSZÓEREDMÉNYEK A VIZES KOCKÁBÓL:
NŐI 50 M-ES GYORSÚSZÁS
1. Britta Steffen (Németország) 24,06 másodperc – olimpiai csúcs
2. Dara Torres (Egyesült Államok) 24,07
3. Cate Campbell (Ausztrália) 24,17
4. Lisbeth Trickett (Ausztrália) 24,25
5. Marleen Veldhuis (Hollandia) 24,26
6. Kara Lynn Joyce (Egyesült Államok) 24,63
7. Hinkelien Schreuder (Hollandia) 24,65
8. Alekszandra Gyeraszimenya (Fehéroroszország) 24,77
FÉRFI 1500 M-ES GYORSÚSZÁS
1. Usszama Melluli (Tunézia) 14:40,84 perc
2. Grant Hackett (Ausztrália) 14:41,53
3. Ryan Cochrane (Kanada) 14:42,69
4. Jurij Prilukov (Oroszország) 14:43,21
5. Larsen Jensen (Egyesült Államok) 14:48,16
6. David Davies (Nagy-Britannia) 14:52,11
7. Csang Lin (Kína) 14:55,20
8. Szun Jang (Kína) 15:05,15
NŐI 4x100-AS VEGYES VÁLTÓ
1. Ausztrália (Emily Seebohm, Leisel Jones, Jessicah Schipper, Lisbeth Trickett) 3:52,69 – világcsúcs
2. Egyesült Államok (Natalie Coughlin, Rebecca Soni, Christine Magnuson, Dara Torres) 3:53,30
3. Kína (Csao Jing, Szun Je, Csou Jafej, Pang Jiaijing) 3:56,11
4. Nagy-Britannia 3:57,50
5. Oroszország 3:57,84
6. Japán 3:59,54
7. Kanada 4:01,35
8. Svédország – DSQ
FÉRFI 4x100-AS VEGYES VÁLTÓ
1. Egyesült Államok (Aaron Peirsol, Brendan Hansen, Michael Phelps, Jason Lezak) 3:29,34 – világcsúcs
2. Ausztrália (Hayden Stoeckel, Brenton Rickard, Andrew Lauterstein, Eamon Sullivan) 3:30,04
3. Japán (Junicsi Mijasita, Koszuke Kitadzsima, Zakuro Fudzsi, Hiszajosi Szato) 3:31,18
4. Oroszország 3:31,92
5. Új-Zéland 3:33,39
6. Nagy-Britannia 3:33,69
7. Dél-Afrika 3:33,70
8. Olaszország - DSQ

 

 

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu