Irak nem lehet ott a pekingi olimpián

Szerző: shLétrehozva: 2008. július 24. 16:17
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság szerdán levélben tudatta az iraki Ifjúsági- és Sportminisztériummal, hogy nem engedi elindulni Irak sportolóit az augusztusi, pekingi ötkarikás játékokon. A közel-keleti országból előzetesen hét versenyző kvalifikálta magát a 2008-as olimpiára.


Erről a szervezet július 23-án tájékoztatta levélben Dzsászim Mohamed Dzsáfár ifjúsági- és sportminisztert - közölte számos arab forrás, többek között a Middle East Online.


A NOB mindent megpróbált elkövetni annak érdekében, hogy az iraki sportolók ott lehessenek az augusztusi sporteseményen, ám az egy hónappal ezelőtti eltiltás érvényben marad, miután az iraki sport szervezeti rendszere nem felelt meg a bizottság követelményeinek.

A NOB azután hagyta helyben júniusi határozatát, hogy nem tudott megállapodni az ország kormányával a helyi sportszövetség, valamint a nemzeti olimpiai bizottság működésének feltételeiről.


Irakot hét fős különítmény — két evezős, egy súlyemelő, egy rövidtáv-futó, egy diszkoszvető, egy cselgáncsozó és egy íjász —képviselte volna Pekingben.


A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) egy hónapja ideiglenesen már felfüggesztette Irak tagságát.



 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu