Gyorsan elutasították a szerbek óvását

Szerző: shLétrehozva: 2008. augusztus 16. 09:09
Michael Phelspnek nem kellett sokáig izgulnia, a FINA ugyanis nagyon gyorsan elutasította a szerb úszóküldöttség hivatalos tiltakozását a 100 m pillangó döntőjének kapcsán. Így most már hivatalos, hogy az amerikai fenomén hetedszer is aranyérmes lett a pekingi olimpián.


„Egyértelmű és nem is lehet kétséges, hogy Michael Phelps ért elsőként a célba” – mondta Cornel Marculescu, a nemzetközi szövetség ügyvezetője.

 

Ismert, Milorad Csavics mindössze egy századdal kapott ki a szombati döntőben a Mark Spitz müncheni csúcsát beállító Michael Phelpstől, ráadásul a minimális különbség mellett az is bosszanthatja, hogy sokáig az élen haladt.

 

„A szerb küldöttség most már elfogadja a bírók döntését. A hivatalos időmérés ugyanis megmutatta, hogy Phelps egy századdal megelőzte Csavicsot.” – tette hozzá Marculescu.

 

A végső döntés előtt a szerbek azzal indokolták tiltakozásukat, hogy az olimpiai aranyérem forog kockán, ez pedig rendkívül fontos indok.

 

Köztudott, Phelps szeretné megdönteni Spitz 1972-es rekordját, az amerikai legenda hét aranyérmet gyűjtött Münchenben. Napjaink úszófenoménja Athénban hat győzelmet aratott, így tizenhárom ötkarikás elsőséggel minden idők legsikeresebb sportolójának számít.

 

Phelps számára a 4x100 m vegyesváltó döntője kínál esélyt arra, hogy nyolcadszor is a dobogó legtetejére állhasson Pekingben.

 

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu