Angyal: Jöjjön egy fiatalabb kapitány!

Szerző: MTILétrehozva: 2008. augusztus 23. 14:54
A megszerzett négy éremmel, a csapat összteljesítményével elégedett volt Angyal Zoltán, a magyar kajak-kenu válogatott szövetségi kapitánya, aki a pekingi olimpiai versenyek után a távirati iroda érdeklődésére elmondta, amint azt a szövetség szűk vezetésének már a tavasszal jelezte, befejezi kapitányi ténykedését.


 

„A két arany-, egy ezüst- és egy bronzérem megszerzése jó eredmény. Ez az olimpia is olyan volt, mint a többi, felemásan sikerült – nyilatkozta a szakember a távirati irodának. – Azt is mondhatnám, hogy nem az esélyesek olimpiája volt, több számban borult a papírforma. Három nemzet nyert két számot, mi is köztük voltunk. Az elvesztett számaink után mi keseregtünk, pár perccel később pedig hasonló arcokat láttunk a többi hajótárolóban.”

 

A kapitány a női szakág évközi bonyodalmaira, Kovács Katalin, valamint Szabó Gabriella és Kozák Danuta edzőváltására utalva - Fábiánné Rozsnyói Katalintól Sári Nándorhoz mentek át - úgy fogalmazott, az egész ügy ott kezdődött, hogy indulhat-e együtt a Kovács, Janics Natasa kettős.

 

„Úgy érzem, ezt a párost meg kellett menteni, és mint kiderült, volt értelme az erőfeszítésnek, mert aranyérmesek lettek a lányok. Azt személy szerint nagyon sajnálom, hogy Katinak nem sikerült egyesben érmet szereznie, akármilyet, nem feltétlenül aranyat, ebben a kiélezett versenyben ugyanis minden dobogós helyezést meg kell becsülni.”

 

Angyal a női négyes ezüstérmes szereplésével kapcsolatban annyit jegyzett meg, hogy 1992-ben nyert legutóbb olimpiát a magyar csapat, azóta - a mostanival együtt - négyszer nem.

 

A szakvezető még a Kammerer Zoltán, Kucsera Gábor kettős szereplésével - ötödik és negyedik helyével - összefüggésben fejezte ki hiányérzetét, leginkább sajnálatát, hogy nem jött össze legalább egy érem.

 

A jövőjét, elképzelését, terveit firtató felvetésre elmondta: már a tavasszal jelezte a szövetség szűk vezetőségének, hogy befejezi szövetségi kapitányi ténykedését.

 

„Ez a döntés hónapokkal ezelőtt megszületett bennem, az eredmények, melyek lehettek volna jobbak, de rosszabbak is, nem befolyásoltak ebben. Úgy hiszem, egy új struktúra kialakítása fog megtörténni, a fejlesztési program tíz évre szól, én magam legfeljebb négy évben gondolkodnék, ennélfogva szerencsésebb, ha egy fiatalabb kapitányt választanak, aki végig tudja vinni a folyamatot. Szeretnék tovább dolgozni a sportágban, úgy érzem, van hitelem, az utánpótlással szívesen foglalkoznék.”

 

Angyal Zoltán 1997. január 30-a óta vezette a magyar kajak-kenu válogatottat.

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu