Kovács Katalin nem ül be a négyesbe

Szerző: MTILétrehozva: 2008. május 6. 11:05
A kajakos Kovács Katalin nem indul négyesben az olimpián - állítja Fábiánné Rozsnyói Katalin. Angyal Zoltán szövetségi kapitány szerint viszont nem ennyire egyértelmű a helyzet.


A női kajakosok felkészítését irányító Fábiánné a sportfórum internetes oldalnak úgy nyilatkozott: az athéni olimpián a négyessel ezüstérmes Kovács „már előzőleg és egyértelműen lemondta a négyesben való szereplés lehetőségét”.

 

„...Elhatározása azóta sem változott: amikor a vízen van a négyes, ő a partról nézi, miként lapátolnak korábbi csapattársai”- állítja Fábiánné, aki szerint Angyal Zoltán ezt pontosan tudja.

 

„...A kapitány ahol csak teheti, árt a női szakágnak. Számára csak két versenyző létezik: Janics Natasa és Kovács Katalin. Angyal amikor lejön Szolnokra, kizárólag a páros érdekli. A többi lánnyal viszont még véletlenül sem áll szóba” - szögezte le Fábiánné.

 

Angyal a távirati irodánnak azt mondta, nem lát abban semmilyen problémát, ha a 23-szoros világbajnok Kovács jelenleg csak az egyes, illetve olimpiai bajnok társával, Janics Natasával a páros válogatóra koncentrál.

 

„Azt persze egyelőre nem tudni, hogy fognak majd teljesíteni, de ha jól mennek, akkor helyük van a négyesben.”

 

A szövetségi kapitány hozzátette, ő az egyes és a kettes válogató alapján állította volna össze a négyest, de az elnökség úgy döntött, hogy a kvartettek számára is válogatót kell kiírni. Angyal ugyanakkor elismerte, hogy jelenleg nem tudna két női négyest felsorolni.

 

A helyzetet bonyolítja, hogy a kétszeres olimpiai bajnok Janics Natasa tavaly áprilisban szakított Fábiánnéval, de párosban - hetente kétszer - a sikeredző irányítása alatt dolgozó Kováccsal készül.

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu